Hertha: Dárdaiéknak megvan a tervük az átigazolási időszakra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.24. 16:01
Dárdai Pál, a Hertha labdarúgócsapatának magyar vezetőedzője az rbb-online.de-nek adott rövid nyilatkozatot, melyben kitért a Hertha nyári átigazolási terveire.

A nyári erősítésekkel kapcsolatban konkrét nevekkel nem szolgált a magyar tréner, azt azonban elárulta, a vezetőséggel már leültek tárgyalni, hogy megvitassák az átigazolási terveket.

„Van tervünk, már sok mindent megbeszéltünk – mondta Dárdai Pál. – Ismerem a játékosaim, így azt is tudom, milyen típusú labdarúgókat keresünk. Minél dinamikusabbak, minél gyorsabbak, annál jobb.”

A Hertha korábban már több alapemberével – Vedad Ibiseviccsel, Niklas Starkkal és Salomon Kalouval – szerződést hosszabbított, ám így is akadnak piacképes futballisták, akik iránt a nyáron megnőhet az érdeklődés. Az oldal szerint az amerikai hátvédre, John Brooksra és a német középpályásra, Mitchell Weiserre is több csapat kivetheti a hálóját.

„Tudjuk, ha nagyon jól játszanak, nehéz lesz őket megtartani” – mondta Dárdai az esetleges távozókkal kapcsolatban.

Az oldal szerint Alexander Baumjohann biztosan távozik a nyáron, míg Szami Allagui, Valentin Stocker és Allan berlini jövője kérdéses, őket leszámítva azonban nem várható nagy mozgás a Herthánál.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
4 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
22 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
Tegnap, 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36
Ezek is érdekelhetik