Dortmund: súlyos büntetés, 25 ezer szurkolóról kell lemondani

Vágólapra másolva!
2017.02.13. 14:58
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund elfogadta a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) döntését, így a Signal Iduna Parkban az egyik kapu mögötti híres „Sárga Fal” szurkolók nélkül marad a szombati VfL Wolfsburg elleni bajnoki mérkőzésen.

A dortmundi szurkolók egy része február 4-én, a Bundesliga 19. fordulójában megrendezett Dortmund–Leipzig találkozó előtt támadtak rá a lipcsei táborra. A dulakodásnak sok sérültje volt, s az eset nagy port kavart Németországban, még a belügyminiszter is reagált a történtekre.

A DFB hétfői határozatában született meg a döntés a büntetésről, amely leszögezi, hogy a Dortmund következő tétmérkőzésén üresen kell maradnia a déli kapu mögötti oldalnak, amely a BVB-drukkerek hagyományos, legnagyobb szurkolói zónája a stadionban. Ez hozzávetőleg mínusz 25 ezer szurkolót jelent majd a szombati napon.

A klubnak emellett százezer eurós büntetést kell fizetnie a szövetség felé. Azoknak a szurkolóknak, akiknek már megvan a jegyük a Wolfsburg elleni meccsre – és nem vettek részt a múltkori dulakodásban – a klub visszafizeti a jegyárat.

 

Bundesliga: eljárás a dortmundi és a frankfurti tömegbunyó miatt

Rendőrségi eljárás indult Németországban amiatt, hogy a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulója során Dortmundban és Frankfurtban is szurkolói rendbontásokra került sor. A tabellán harmadik Borussia Dortmund szombaton 1-0-ra megverte a második helyen álló RB Leipziget. A meccset megelőzően a helyi ultrák rátámadtak a stadion előtt a lipcsei táborra - amelyben nők és gyerekek is voltak -, valamint a rendőrökre, és kövekkel, palackokkal dobálták meg őket.


Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
6 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
17 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
19 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
19 órája

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
20 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 14:22

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundban köthet ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.08. 15:18

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07
Ezek is érdekelhetik