Hertha: Dárdai Pál besokallt, nem mehet ez így tovább!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.01. 17:13
null
Dárdai Pálra felszaladtak a kilók, jött is a szigorúbb étrend (Fotó: Reuters)
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC vezetőedzője lemondott a vörösbor és a szalámi fogyasztásáról. Ennek köszönhetően hat kilót sikerült fogynia, és további hármat szeretne még.

A nyári szünet után szemmel jól láthatóan gömbölyödött a magyar tréner pocakja a póló alatt. De ennek vége – a tréner napról napra adja le a kilókat.

„Nyáron is és télen is mindig jönnek rám a kilók, akkor is és most is meg kell harcolnom velük, és leadom a felesleget" – mondta a Berliner Zeitungnak Dárdai.

A Hertha klubrekordere – 286 alkalommal lépett pályára a berlini csapatban – játékosként 78 kilót nyomott. Miután 2012-ben befejezte pályafutását, ez a szám növekedni kezdett, és ez a Hertha-edzőséggel sem változott. Sőt.

„Szabadságon nem tagadom meg magamtól a jó dolgokat. Ez egyfajta jutalom számomra az elmúlt hónapokban elvégzett munkáért” – idézi a magyar edzőt a berlini lap, mely megjegyzi, Dárdai az előző két hétben önmegtartóztató életmódra váltott, s leadott már hat kilót, és további hármat fogyna.

„Lemondtam az esti vörösborozgatásról, csökkentettem a szénhidrát-bevitelt és a magyar szalámit is hanyagolom. Édesapámnak is megmondtam, hogy ne hozzon Magyarországról semmit karácsonyig.”

A fogyás azért is fontos számára, mert karácsonykor az egész család összegyűlik Pécsett, és itt már „nincs kibúvó”.

„Nagy ünneplés van ilyenkor, nagy evés-ivás. Az asztal sosem üres, mindenkit szeretettel fogadunk” – mondta Dárdai.

Az ünnep fénypontja az, amikor a magyar tréner nagymamájához látogatnak: „Az ott felnevelt disznók levágásával kezdjük, megsütjük együtt a legszebb darabokat, és a múltról beszélgetünk. Egy pár kiló még ott is feljön rám, az biztos.”

Legfrissebb hírek

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2025.08.01. 22:28

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42
Ezek is érdekelhetik