Bundesliga: váratlan edzőmenesztés Augsburgban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.14. 15:03
Váratlanul menesztették posztjáról Dirk Schustert, a német labdarúgó-bajnokságban 13. helyen álló FC Augsburg vezetőedzőjét.

A 48 éves szakemberrel együtt segítőinek, Sascha Franznak és Frank Steinmetznek is távoznia kell, azonnali hatállyal.

További intézkedésig az utánpótlásért felelős tréner, Manuel Baum veszi át a felnőttcsapat irányítását – közölték.

Schuster nyáron lett az FC Augsburg vezetőedzője, majd a gárda a Bundesliga eddigi 14 fordulója során három győzelmet aratott, ötször döntetlent játszott és hatszor kikapott.

Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
17 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
19 órája

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik