Németország: Khedirának nem tetszik a FIFA versenynaptára

Vágólapra másolva!
2016.11.10. 19:11
Sami Khedira, a német labdarúgó-válogatott középpályása elégedetlen a nemzetközi szövetség (FIFA) versenynaptárával.


A Juventus játékosa szerint a mostani menetrend fizikailag és mentálisan is megterheli a profi futballistákat.
A Juventus játékosa szerint a mostani menetrend fizikailag és mentálisan is megterheli a profi futballistákat.

„Élvezem a játékot a válogatottban, de szellemileg és fizikailag nagyon nehéz három naponta a maximumot nyújtani” – mondta Khedira, hozzátéve, ezzel a kérdéssel mindenképpen foglalkozni kell, de szerencséjére nincs olyan pozícióban, hogy ez az ő feladata legyen.

Korábban Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München vezérigazgatója is bírálta a FIFA versenynaptárát. „Katasztrofális, mert állandóan szüneteket teremt a klubfutballban, így nem lehet igazán formába lendülni. Minden alkalommal, amikor elkapjuk a ritmust, jön a szünet a válogatott meccsek miatt” – mondta Rummenigge.

A világbajnok németek pénteken San Marinóban lépnek pályára vb-selejtezőn, majd kedden az olaszokkal játszanak felkészülési mérkőzést Milánóban. A csoportjában százszázalékos nationalelf második a világranglistán, míg San Marino 201. helyen áll, az előző fordulóban 15 év után szerzett gólt idegenben vb-selejtezőn.

„Komolyan vesszük a meccset, mert ez egy vb-selejtező. Nem azért megyünk, hogy szórakozzunk” – folytatta Khedira, de azért hozzáfûzte, a mérkőzés minden pillanatát élvezni akarják.

A német válogatott 2006-ban azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szerepelt San Marinóval, akkor idegenben 13–0-ra győzött, míg hazai pályán 6–0-ra.

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
2025.06.18. 10:32

Mbappé 50. válogatottbeli gólját szerezte, a franciák a németek legyőzésével bronzérmesek az NL-ben

Minden más foci
2025.06.08. 16:51

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05

Joshua Kimmich 100. válogatott meccse lehet a portugálok elleni Nemzetek Ligája-elődöntő

Minden más foci
2025.06.04. 10:11

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56
Ezek is érdekelhetik