Hertha: Nincs gond, teletömjük gulyással, rendben lesz – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.12. 13:55
Dárdai Pál csapata, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC pénteken rangadót játszik Dortmundban. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a magyar szakember elmondta, hogyan kell megoldani, hogy az Ausztráliából hazautazó Haragucsi Genki megfelelő állapotba kerüljön péntekig.

A japánt kivéve az összes válogatott játékos visszaérkezett már Berlinbe, így Dárdai csaknem teljes kerettel dolgozhat. Kiderült az is, hogy háromezer Hertha-fanatikus kíséri el a második helyen álló csapatot a Dortmundhoz.

„Fabian Lustenberger játéka még kérdéses, ha nem lesz bevethető állapotban, akkor John Brooks játszik, hogy megerősítsük a védekezésünket – mondta Dárdai. – Felkészültek vagyunk, szeretnénk élvezni azt az atmoszférát, ami vár ránk. Legalább egy pontot szeretnénk elhozni! Magunkra koncentrálunk, nem érdekel minket, ki játszik a Dortmundban.”

Lustenbergeren kívül Haragucsi Genki játéka is kérdéses lehet, mivel a japán középpályás kedden még Ausztráliában lépett pályára, így hosszú utazáson van túl. Dárdai azonban nem aggódik:

„Nincs gond, teletömjük gulyással, rendben lesz!”

Legfrissebb hírek

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Geoff Hurst: Szégyen, amit Bellinghamék apja csinált

Angol labdarúgás
2025.10.13. 17:10

Női kézilabda BL: Albek cunderből villant, Szikora ijesztő képet posztolt a lábáról – videó, fotó

Kézilabda
2025.10.04. 20:28

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
2025.10.04. 17:28

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:00

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik