Hertha: Dárdai Pált méltatja a neves leverkuseni csapatépítő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.03. 10:28
Újabb elismerő szavakat érdemelt ki Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője: ezúttal a Bayer Leverkusen felvirágoztatásában döntő érdemeket szerző Reiner Calmund írt róla és korábbi klubtársáról, a szintén edzőként dolgozó Niko Kovacról (Eintracht Frankfurt).

„Pál és Niko játékosként olyanok voltak, mint az ikrek, és a jelek szerint edzőként is hasonló pályát futnak be. Egyiküket sem féltem a kihívásoktól, jó úton járnak” – fogalmazott a Berliner Zeitung hasábjain a Leverkusennél 1976 és 2004 között több fontos poszton, például sportigazgatóként dolgozó, az utóbbi években a médiában aktív Calmund.

„Sem Dárdai, sem Kovac nem ideális körülmények között vette át jelenlegi csapatát – írta Calmund. – Mindkettejüket megmentőként helyezték pozícióba, amelyben aztán mesterien kezelték a nehézségeket, higgadtan és bátran végezték az idegtépő munkát. Köszönhetően Michael Preetz elsőrangú átigazolási politikájának is, Dárdai meg sem állt csapatával az európai kupaporondig. És hiába gondoltuk, hogy a Bröndby elleni meglepő nyári Európa-liga-kudarc a bajnoki szereplésre is kihat, Dárdai megmarkolta a kormányt, és lám, a Hertha ugyanazon a szinten teljesít, mint a legutóbbi szezonban.”

A Hertha a második, a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Frankfurt a nyolcadik helyen áll a Bundesliga tabelláján. A két csapat másfél hete emlékezetes, 3–3-ra végződő meccset vívott egymással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik