Bundesliga: Óriási győzelmet arattunk – Dárdai Pál

Vágólapra másolva!
2016.10.22. 19:09
A Hertha 2–1-re legyőzte az 1. FC Kölnt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójának szombati játéknapján, és ezzel feljött a tabella második helyére. Rövid edzői nyilatkozatok.

„Nagyon boldog vagyok, hogy győztünk – összegzi a Bundesliga honlapja Dárdai Pál Hertha-vezetőedző mérkőzés utáni szavait. – Kiválóan kezdtünk, de sajnos egy–nulla után nem voltunk képesek megszerezni a második gólt. Örülök, hogy az egyenlítésük után nem törtünk le, hanem erőt merítettünk a lelki tartalékokból. A hajrában történtekre kell építenünk. Óriási győzelmet arattunk, hiszen a Köln megint igazolta, hogy nagyon jó csapat.”Dárdai Pál Hertha-vezetőedző mérkőzés utáni szavait. – Kiválóan kezdtünk, de sajnos egy–nulla után nem voltunk képesek megszerezni a második gólt. Örülök, hogy az egyenlítésük után nem törtünk le, hanem erőt merítettünk a lelki tartalékokból. A hajrában történtekre kell építenünk. Óriási győzelmet arattunk, hiszen a Köln megint igazolta, hogy nagyon jó csapat.”

„Az első félidőben elmaradtunk a szezonban eddig nyújtott teljesítményünktől – értékelt a veretlenségüket elveszítő kölniek szakvezetője, Peter Stöger. – Nem voltunk elég szervezettek, rendre alulmaradtunk a párharcokban. A második félidővel viszont elégedett vagyok. Talán ha a szerencsénk, amely a korábbi mérkőzéseinken megvolt, ezúttal is a segítségünkre siet, elkerüljük a vereséget.”

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 7 5 2 18–4 +14 17
2. Hertha 8 5 2 1 14–9 +5 17
3. Hoffenheim 8 4 4 16–10 +6 16
4. 1. FC Köln 8 4 3 1 13–6 +7 15
5. RB Leipzig 7 4 3 12–5 +7 15
6. Borussia Dortmund 8 4 2 2 20–10 +10 14
7. Eintracht Frankfurt 8 4 2 2 13–8 +5 14
8. Freiburg 8 4 4 10–12 –2 12
9. Mainz 7 3 2 2 14–12 +2 11
10. Mönchengladbach 7 3 2 2 10–10 0 11
11. Bayer Leverkusen 8 3 1 4 11–12 –1 10
12. Augsburg 8 2 2 4 7–11 –4 8
13. Darmstadt 8 2 2 4 8–15 –7 8
14. Werder Bremen 7 2 1 4 9–18 –9 7
15. Wolfsburg 8 1 3 4 5–11 –6 6
16. Schalke 7 1 1 5 7–11 –4 4
17. Ingolstadt 8 2 6 7–17 –10 2
18. Hamburg 8 2 6 2–15 –13 2

 

 

Legfrissebb hírek

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2025.08.01. 22:28

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42
Ezek is érdekelhetik