Hertha: „Az is biztos, hogy nem bontok pezsgőt” – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.10. 19:11
null
Kitűnő rajt: Dárdai Herthája hozta első két mérkőzését (Fotó: AFP)
A Hertha BSC a Bundesliga történetében először nyitotta két győzelemmel a szezont, a 2016–2017-es idény 2. fordulójában az Ingolstadtot győzte le idegenben 2–0-ra. Nem csoda, hogy Dárdai Pál, a berliniek magyar vezetőedzője elégedetten értékelt.

„Gratulálok a csapatnak, kiválóan végrehajtotta, amit elterveztünk. Már az első félidőben elég lehetőségünk volt a kétgólos vezetés megszerzéséhez, aztán a másodikban fordult a kocka, és megváltozott a játék képe, de a mérkőzés e szakaszát sikerült átvészelnünk. Természetesen nagyon elégedett vagyok, de az is biztos, hogy nem bontok pezsgőt” – idézi Dárdai villámértékelését a Spox.

A Hertha a 3. fordulóban (szeptember 18.) a bajnokságot rosszul kezdő, két kör után még pont nélkül álló Schalkét fogadja, majd nagy erőpróba jön szeptember 21-én Münchenben, a rekordbajnok Bayern ellen. A szeptemberi szerda-szombat menetelést Frankfurtban fejezi be a gárda.

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ

Leverkusen–Hamburg 3–1 (Pohjanpalo 79., 91., 94., ill. Wood 58.)
Wolfsburg–Köln 0–0
Ingolstadt–Hertha BSC 0–2 (Ibisevic 8., Schieber 86.)
Darmstadt–Eintracht Frankfurt 1–0 (Sirigu 90.)
Freiburg–Mönchengladbach 3–1 (Philipp 54., 85., N. Petersen 88. – 11-esből, ill. T. Hazard 35.)
RB Leipzig–Dortmund 1–0 (N. Keita 89.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 2 2 8–0 +8 6
2. Hertha 2 2 4–1 +3 6
3. Wolfsburg 2 1 1 2–0 +2 4
3. 1. FC Köln 2 1 1 2–0 +2 4
5. RB Leipzig 2 1 1 3–2 +1 4
6. Freiburg 2 1 1 4–3 +1 3
6. Bayer Leverkusen 2 1 1 4–3 +1 3
8. Borussia Dortmund 2 1 1 2–2 0 3
9. Eintracht Frankfurt 2 1 1 1–1 0 3
10. Mönchengladbach 2 1 1 3–4 –1 3
11. Darmstadt 2 1 1 1–2 –1 3
12. Hoffenheim 1 1 2–2 0 1
13. Hamburg 2 1 1 2–4 –2 1
14. Ingolstadt 2 1 1 1–3 –2 1
15. Mainz 1 1 1–2 –1 0
16. Augsburg 1 1 0–2 –2 0
17. Schalke 2 2 0–3 –3 0
18. Werder Bremen 1 1 0–6 –6 0
Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
20 órája

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25
Ezek is érdekelhetik