BVB: megbukott az orvosin, nem szerződik a PL-be a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.20. 19:35
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund hivatalos Twitter-csatornáján számolt be arról, hogy Neven Szuboticsnál bordasérülést diagnosztizáltak az orvosi vizsgálatok során, így a szerb válogatott középhátvéd nem szerződik Angliába, a PL-újonc Middlesbrough-hoz.

A Sky Sports információja szerint a Dortmund korábban elfogadta a Middlesbrough 8 millió fontos (nagyjából kilenc és fél millió eurós) ajánlatát a szerb válogatott játékosért, ám most úgy tűnik, mégsem kerül pont az átigazolás végére.Sky Sports információja szerint a Dortmund korábban elfogadta a Middlesbrough 8 millió fontos (nagyjából kilenc és fél millió eurós) ajánlatát a szerb válogatott játékosért, ám most úgy tűnik, mégsem kerül pont az átigazolás végére.

Ugyanis az orvosi vizsgálatok során bordasérülést diagnosztizáltak a 28 éves középhátvédnél, akinek így nemcsak az angliai szerződése veszett oda, hanem azonnal meg is kell műteni, így pedig legalább fél évet ki kell majd hagynia – olvasható a BVB hivatalos Twitter-csatornáján, ahol az eset tisztázása mellett gyors felépülést kívántak Szuboticsnek.

Szubotics a sorozatos sérülései miatt az előző szezonban mindössze hat bajnoki, valamint öt Európa-liga-mérkőzésen húzhatta magára a BVB szerelését.

Ennek ellenére a PL-újonc Middlesbrough ma már bejelentett egy nagy igazolást: a Manchester Cityben is megforduló, Európa-bajnok Álvaro Negredo egy évre kölcsönbe érkezik a csapathoz a Valenciától.

A DORTMUNDIAK KÖZLEMÉNYE:



 

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik