Bundesliga: Nem volt ez olyan nagyszerű – Dárdai Pál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.18. 14:58
A Hertha BSC vasárnap megnyerte a duisburgi villámtornát, Dárdai Pál, a berlini labdarúgók vezetőedzője mégsem elégedett maradéktalanul a látottakkal.

„Nem volt ez olyan nagyszerű, mint amilyennek elsőre látszik – idézi a Der Tagesspiegel Dárdai Pált. – A kemény edzések következményeképpen ólomlábakon mozogtunk, és jól érzékelhetően fejben is fáradtak voltunk. Ezen a héten teszünk valamit a frissesség érdekében.”Dárdai Pált. – A kemény edzések következményeképpen ólomlábakon mozogtunk, és jól érzékelhetően fejben is fáradtak voltunk. Ezen a héten teszünk valamit a frissesség érdekében.”

A berliniek az elődöntőben a Nantes-ot, a döntőben pedig a Duisburgot is tizenegyesekkel győzték le, de utóbbi mérkőzés rendes játékidejében (45 perces meccseket játszottak) Kurt Sinan és Julian Schieber emlékezeteset alakított: 0–2 után előbbi két gólt készített elő utóbbinak.

„Súlyos sérülése után Juliant újból fel kellett építenünk fizikailag, reméljük, állandósítani tudja a formáját. Kurt a támadójátékban ígéretes dolgokat mutatott, de védekezésben még rengeteget kell fejlődnie” – értékelte két játékosa teljesítményét Dárdai.

A héten a Copa Américán járt John Anthony Brooks és az Eb-n szereplő Peter Pekarík is csatlakozik a felkészülést korábban elkezdő berlini játékosokhoz.

A Bundesliga 2016–2017-es idénye augusztus utolsó hétvégéjén kezdődik, a Hertha az újonc Freiburgot fogadja a nyitányon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik