Hertha: döntöttek a berlini Olimpiai Stadion bérléséről

Vágólapra másolva!
2016.05.23. 11:05
Megegyezett a berlini Olimpiai Stadion bérlésének meghosszabbításáról Berlin város szenátusa, az Olimpiai Stadion üzemeltetője és a Hertha BSC vezetősége, így a jelenlegi szerződés 2017-es lejárta után is itt játssza mérkőzéseit a kék-fehér klub.

A tárgyalás sikerességét korábban bizonytalanná tette abérleti díj esetleges megemelése, a Kicker nemrég arról írt, hogy a jelenleg nézőszámtól függően szezononkénti 3.5-4 millió eurós összeg mérsékelt emelése helyett az üzemeltetők évi 7.5 millió eurót kértek.A tárgyalás sikerességét korábban bizonytalanná tette abérleti díj esetleges megemelése, a Kicker nemrég arról írt, hogy a jelenleg nézőszámtól függően szezononkénti 3.5-4 millió eurós összeg mérsékelt emelése helyett az üzemeltetők évi 7.5 millió eurót kértek.

A Hertha a megállapodásról kiadott közleményében nem írt az anyagi részletekről.

„Örülök, sikerült megegyeznünk a bérleti díjról, a catering jogokról, és nyugalommal készülhetünk a következő időszakra” – mondta Werner Gegenbauer, a Hertha elnöke a két hete még távolinak tűnő egyezségről, amelynek apró részleteiről kell még megegyezniük a feleknek.

Legfrissebb hírek

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
14 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
16 órája

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45
Ezek is érdekelhetik