Hertha: Dárdai gyökeres példája; nem gond az El-selejtező

Vágólapra másolva!
2016.05.16. 11:48
A Hertha BSC labdarúgócsapata hét nyeretlen meccsel fejezte be a német bajnokságot, és bár az utolsó fordulóban volt esélye az előzésre, nem sikerült nyernie, így a Mainz mögött, a 7. helyen zárt a táblázaton, ez pedig azt jelenti, hogy nem kerül automatikusan főtáblára az Európa-ligában, hanem már a selejtezőjében pályára kell lépnie. Dárdai Pál vezetőedző szerint ugyanakkor ebből még profitálhat is a berlini együttes.

„Ha őszinte akarok lenni, számunkra ez így optimális fogalmazott Dárdai Pál. – Én jónak találom, hogy selejtezőket kell játszani. Ha azon a négy meccsen a nyomás alatt nő az erőnk, és bejutunk a csoportkörbe, abból nagyon sokat profitálhatunk. Megérünk a későbbi feladatokra. Korábban problémánk volt, hogy sem a negatív, sem a pozitív nyomást nem tudtuk kezelni. Most ezeket a helyzeteket magunk mögött kell hagyni, és mentálisan fel kell készülnünk mindenre.”„Ha őszinte akarok lenni, számunkra ez így optimális fogalmazott Dárdai Pál. – Én jónak találom, hogy selejtezőket kell játszani. Ha azon a négy meccsen a nyomás alatt nő az erőnk, és bejutunk a csoportkörbe, abból nagyon sokat profitálhatunk. Megérünk a későbbi feladatokra. Korábban problémánk volt, hogy sem a negatív, sem a pozitív nyomást nem tudtuk kezelni. Most ezeket a helyzeteket magunk mögött kell hagyni, és mentálisan fel kell készülnünk mindenre.”

A DORTMUND LEHET A MINTA
Salomon Kalou arról beszélt, hogy az elmúlt szezont a Dortmund és a 7. helyen zárta, és a selejtezőből indulva kis híján mégis eljutottak a döntőig. „A BVB jó minta lehet a Hertha számára is. Egy fiatal, jól építkező és sikeres csapat” – mondta az elefántcsontparti támadó.

„Az elmúlt hetekben hiányzott az agresszivitás és az élesség, de Mainzban nem így volt, ismét azt a Herthát láttam, amit az első fordulótól. Végre megmutatták a fiúk, hogy tudják kezelni a nyomást, irányítottuk a meccset, sok helyzetünk volt, hogy meg is nyerjük. Ugyanakkor összességében az ötven pont nagyon sok a Hertha számára, ezért elégedettek lehetünk.”

Dárdai leszögezte, hogy az Európa-liga-selejtezők miatt nem kezdik előbb a felkészülést. „Június végén kezdünk, minden rizikót el akarunk kerülni. Szeretnénk bejutni az El-be, és a lehetőség még mindig adott, nem veszítettünk semmit. A selejtező július 28-án indul, és friss lábakra lesz szükségünk” – hangsúlyozta Dárdai, aki a Bildnek beszélt arról is, hogy milyen fejlődési folyamaton ment keresztül a szezonban csapata.

„A tölgy nagyon hosszú gyökereket ereszt, így a viharban sem dől ki. Most nekünk is vannak már ilyen gyökereink, de a tölgyünk még kicsi” – mondta a korábbi magyar kapitány, aki szerint viszont a Hertha a közeljövőben nőni fog.

A BUNDESLIGA VÉGEREDMÉNYE
1. Bayern München 34 28 4 2 80–17 +63 88
2. Borussia Dortmund 34 24 6 4 82–34 +48 78
3. Bayer Leverkusen 34 18 6 10 56–40 +16 60
4. Mönchengladbach 34 17 4 13 67–50 +17 55
5. Schalke 34 15 7 12 51–49 +2 52
6. Mainz 34 14 8 12 46–42 +4 50
7. Hertha 34 14 8 12 42–42 0 50
8. Wolfsburg 34 12 9 13 47–49 –2 45
9. 1. FC Köln 34 10 13 11 38–42 –4 43
10. Hamburg 34 11 8 15 40–46 –6 41
11. Ingolstadt 34 10 10 14 33–42 –9 40
12. Augsburg 34 9 11 14 42–52 –10 38
13. Werder Bremen 34 10 8 16 50–65 –15 38
14. Darmstadt 34 9 11 14 38–53 –15 38
15. Hoffenheim 34 9 10 15 39–54 –15 37
16. Eintracht Frankfurt 34 9 9 16 34–52 –18 36
17. VfB Stuttgart 34 9 6 19 50–75 –25 33
18. Hannover 34 7 4 23 31–62 –31 25
A Bayern München, a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen a Bajnokok Ligája főtábláján, a Mönchengladbach a BL-selejtezőben, a Schalke és a Mainz az Európa-liga csoportkörében, a Hertha az El selejtezőjében indulhat.
Kiesett a Hannover és a Stuttgart. Az Eintracht Frankfurt osztályozót játszik a Nürnberggel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik