Hertha: Nekem most kizárólag ez a fontos – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.14. 19:22
A Hertha BSC a jövő héten kupaelődöntőt vív a Borussia Dortmunddal, gondolhatnánk, Dárdai Pál vezetőedző e nagyon fontos meccsre is figyel már – de nincs szó erről: labdarúgói számára akad fontosabb feladat is addig.

„Nekem most kizárólag ez a fontos, a Hoffenheim-meccs. Tényleg így van, nyugodtan kérdezzék meg a feleségemet” – idézi a dpa hírügynökség beszámolója Dárdai Pált.

A Hertha szombaton idegenben mérkőzik meg a kiesőzónából sikeresen menekülő Hoffenheimmel, és mivel az előző két fordulóban csak egy pontot szerzett, a Leverkusen nagyon megközelítette a tabellán – már csak egy pont tartja a berlinieket a harmadik helyen.

„Nem tartalékolunk, a legjobb csapatunkkal állunk ki, mert győzni akarunk, hogy megőrizzük a harmadik helyet. Hozzáteszem, ha ez végül nem sikerül, akkor sem kudarcos idényként kerül be a mostani a klubtörténetbe.”

A múlt héten a Hannover ellen rúgást kapó Vedad Ibisevic panaszmentesen edz, várhatóan vállalni tudja a játékot, és visszatér a két fordulót kihagyó John Anthony Brooks is a védelem közepébe.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
16 órája

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Szalai Attila: Vissza akarok kapaszkodni a Fener-szintre

Légiósok
2025.07.18. 09:46

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik