Kép: bulizott a Hertha – Dárdai Pál felesége beöltözött

Vágólapra másolva!
2016.02.22. 17:38
A Hertha BSC labdarúgócsapata csak 1–1-es döntetlen játszott a Wolfsburggal hazai pályán a Bundesligában, így a Dárdai Pál irányította berliniek továbbra is nyeretlenek a bajnokságban 2016-ban. A mérkőzés után azonban a játékosok és a szakmai stáb is kiengedte a gőzt egy közös farsangi buliban.

„Ezt a bulit sokáig terveztük. Ez volt az én bemutatkozó partim. Kellett valami különleges, valami, ami erősíti a csapatszellemet és az egységet a fiúk között. Mert ebben a szezonban az egység a siker alapja. A csapat remekül futballozott a Wolfsburg ellen, megérdemlik a mulatságot, de ez csak egy estére szólt" – mondta Dárdai Pál a Bildnek.

Dárdai Pál felesége, Mónika (piros kesztyűben) a 101 kiskutya című film főgonoszának, Szörnyella De Frásznak öltözött (Forrás: bz-berlin.de)
Dárdai Pál felesége, Mónika (piros kesztyűben) a 101 kiskutya című film főgonoszának, Szörnyella De Frásznak öltözött (Forrás: bz-berlin.de)

Vedad Ibisevic (balról) a Star Trakből Picard kapitánynak, Mitchel Weiser, a divattervező Karl Lagerfeldnek, Roy Beerens FBI-ügynöknek, Sinan Kurt egy banánnak, míg Alexander Baumjohann Batmannek öltözött (Forrás: bz-berlin.de)

Johannes van den Bergh és kedvese (Forrás: Instagram/jvdb2323)
Johannes van den Bergh és kedvese (Forrás: Instagram/jvdb2323)

John Brooks és Salomon Kalou jelmeze (Forrás: Instagram/herthabsc
John Brooks és Salomon Kalou jelmeze (Forrás: Instagram/herthabsc
Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
Tegnap, 7:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik