Hertha: 35 éve nem látott bravúr küszöbén Dárdai csapata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.08. 19:41
Szerdán a Német Kupa negyeddöntőjében lép pályára a Hertha BSC, amelynek célja a másodosztályú Heidenheim otthonában nem lehet más, mint a továbbjutás. A berliniek vezetőedzője szerint ugyanakkor most következik a kupasorozat legnehezebb szakasza.

„Legfőképp a napi forma dönt – mondta Dárdai hétfőn az újságíróknak. – Nem becsüljük le a Heidenheimet. Sok hiányzónk van és össze kell csiszolni a játékunkat.”

A berliniek nagy valószínűség szerint a hétvégéhez képest nélkülözni kénytelenek Fabian Lustenbergert és Vladimír Daridát, előbbinek a térdével, utóbbinak az Achilles-inával van probléma. Per Skjelbred viszont letöltötte sárga lapos eltiltását.

Dárdai ezúttal is megerősítette, hogy csapata célja, álma bejutni a berlini fináléba, de hozzátette, hogy „a sorozat legnehezebb szakasza” csak most következik. A Hertha 1981 óta nem jutott be a kupában a négy közé – igaz, a második csapata (!) 1993-ban döntőt játszott.

Heidenheimbe 1553 szurkoló kíséri el a fővárosiakat, a csapat viszont a meccs után nem tér haza, mert továbbutazik Stuttgartba, a szombati bajnoki helyszínére.

NÉMET KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
A KEDDI PROGRAM
19.00: Bayer Leverkusen–Werder Bremen (Tv: Sport2)
20.30: VfB Stuttgart–Borussia Dortmund (Tv: Sport1)

A SZERDAI PROGRAM
19.00: Heidenheim (II.)–Hertha BSC (Tv: Sport2)
20.30: Bochum (II.)–Bayern München

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44
Ezek is érdekelhetik