Hertha: Dárdai Pál úgy érezte, riválisa fájdalomdíjat érdemel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.27. 11:18
null
Daniel Peters és Dárdai Pál (Forrás: Hertha BSC)
Beszámoltunk róla: a hétvégén Dárdai Pál volt az egyik vendég a ZDF televízió népszerű sportshow-jában, és a műsor keretében ügyességi rúgóversenyt is rendeztek. A történet azonban nem ért véget az eredményhirdetéssel.

Egy osnabrücki amatőr futsalos, Daniel Peters volt Dárdai Pál ellenfele a „párbajban”, amelynek során – mint arról beszámoltunk – egyikük sem talált célba.

A világhálón egy csodaszép gólja révén ismertté vált fiatalember mégsem távozott üres kézzel, a Berliner Kurier beszámolója szerint Dárdai így vigasztalta:

„Ne keseredj el, én sem rúgtam be egyet sem. Inkább meghívlak, gyere el a Dortmund elleni hazai meccsünkre!”

Peters később elmondta: a felvétel után egy Hertha-alkalmazottól meg is kapta a három VIP-belépőt, ami „egy nagyszerű nap megkoronázása volt”.

A fiatalember elmondta: Dárdai és a műsorba szintén meghívott Bernd Storck magyar szövetségi kapitány jó benyomást tett rá, Dárdaiban kiváló humorú embert ismert meg.

A harmadik helyezett Hertha és a tabella második helyét elfoglaló Dortmund említett berlini bajnoki meccse február 6-án lesz.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik