Hertha: Dárdainak két nap alatt tíz kilót kellene leadnia

Vágólapra másolva!
2015.12.03. 17:18
null
Dárdai Pál frappáns választ adott a statisztikát emlegető újságíró felvetésére (Fotó: AFP)
Nem tudták zavarba hozni a német újságírók Dárdai Pált, a Hertha BSC magyar vezetőedzőjét a Bayer Leverkusen elleni szombati bajnoki kapcsán megtartott sajtótájékoztatón.

Egyikük azzal jött, hogy a fővárosiak a legutóbbi 19 alkalomból csak négyszer győzték le a Leverkusent, míg Dárdai úgy zárta játékos-pályafutását, hogy a legutolsó három, Bayer elleni meccsét megnyerte a Herthával.

„Hát, akkor két forgatókönyv lehetséges – válaszolt Dárdai. – Vagy leadok két nap alatt tíz kilót, és ott leszek a kezdőben, vagy nem jár sikerrel a fogyókúra, és maradok az oldalvonalnál, onnan próbálok segíteni a srácoknak."

A Hertha az 5., a Leverkusen a 6. helyen várja a 15. fordulót, mégis sokan nagyobb meglepetésnek tartanák a hazai győzelmet.

„A Leverkusen nagyon erős csapat, hatalmas nemzetközi rutinnal, ugyanakkor nekünk is vannak nemzetközi szinten tapasztalt játékosaink. Okosan kell játszanunk, higgadtnak kell maradnunk, mert csak így tudjuk megtartani a labdát. Márpedig fontos lesz a labdabirtoklás" – mondta Dárdai, aki a pénteki edzésen kap választ arra a fontos kérdésre, hogy az egész héten edző Mitchell Weiser játszhat-e. Ha játékengedélyt kap, a jobb szélre kerülhet, és ez esetben előfordulhat, hogy elöl a Vedad Ibisevic, Salomon Kalou csatárkettős támad. Dárdai azt bejelentette, hogy az eltiltott Sebastian Langkamp helyén Fabian Lustenbergert szerepelteti a védelem közepén.

NÉMET BUNDESLIGA
15. FORDULÓ

péntek
20.30: Schalke–Hannover (Tv: Eurosport2)

szombat
15.30: Mönchengladbach–Bayern München (Tv: Eurosport2)
15.30: Hamburg–Mainz
15.30: Köln–Augsburg
15.30: Hertha–Bayer Leverkusen
15.30: Ingolstadt–Hoffenheim
18.30: Wolfsburg–Borussia Dortmund (Tv: Eurosport2)

vasárnap

15.30: Stuttgart–Werder Bremen (Tv: Eurosport2)
17.30: Eintracht Frankfurt–Darmstadt (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 14 13 1 42–5 +37 40
2. Borussia Dortmund 14 10 2 2 40–19 +21 32
3. Wolfsburg 14 7 4 3 23–15 +8 25
4. Mönchengladbach 14 7 2 5 28–22 +6 23
5. Hertha 14 7 2 5 18–17 +1 23
6. Bayer Leverkusen 14 6 3 5 18–18 0 21
7. Hamburg 14 6 3 5 17–18 –1 21
8. Schalke 14 6 3 5 18–20 –2 21
9. Mainz 14 6 2 6 20–20 0 20
10. 1. FC Köln 14 5 5 4 15–18 –3 20
11. Ingolstadt 14 5 4 5 10–14 –4 19
12. Darmstadt 14 3 6 5 14–19 –5 15
13. Eintracht Frankfurt 14 3 5 6 18–22 –4 14
14. Hannover 14 4 2 8 17–24 –7 14
15. Werder Bremen 14 4 1 9 14–28 –14 13
16. Augsburg 14 2 4 8 17–25 –8 10
17. VfB Stuttgart 14 3 1 10 18–35 –17 10
18. Hoffenheim 14 1 6 7 15–23 –8 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik