Hertha: Dárdai Pál és csapata óriási ünneplésben részesült

Vágólapra másolva!
2015.12.01. 11:49
null
Michael Preetz és Dárdai Pál a hétfői ünnepségen (Fotó: Hertha BSC)
Hétfő este tartotta Berlinben szokásos évértékelő közönségtalálkozóját a Hertha BSC, amelyen a bajnokság ötödik helyén álló német labdarúgócsapat vezetőedzőjének, Dárdai Pálnak is kijutott az ünneplésből.

 

Werner Gegenbauer klubelnök a hivatalos program kezdésekor a színpadra szólította Dárdai Pált és nagyszerűen szereplő csapatának játékosait. A jelenlévők nagy tapssal fogadták kedvenceiket, a magyar tréner röviden szólt is a hallgatósághoz.

„Élmény ezekkel a srácokkal együtt dolgozni. Ha így folytatjuk az év hátralévő négy mérkőzésén is, akkor nagyon szép karácsonyunk lesz, magunkon kívül minden Hertha-klubtagot büszkévé akarunk tenni” – fogalmazott a magyar vezetőedző.

Michael Preetz sportigazgató derűs helyzetképet festett a tavasszal még a bennmaradásért küzdő, de az új idényben a tabella első felében mozgolódó klub jelenéről és jövőjéről, nem megfeledkezve a teljes edzői stáb remek munkájáról, a vezetőedzői pozíciót február óta betöltő Dárdai Pál szerepéről sem.

„Azt hiszem, egyetértenek velem abban, hogy Dárdai Pált és a Hertha BSC-t egymásnak teremtették. Ez egy magától értetődő szövetség, Pált soha le nem járó szerződés köti hozzánk” – érzékeltette a magyar tréner iránti bizalom határtalanságát Preetz, nagy tapsot betakarítva a közönség soraiból.

A Herthára három bajnoki mérkőzés (Leverkusen, Darmstadt, Mainz) és egy kupameccs (Nürnberg) vár még ebben az esztendőben.

Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
13 órája

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25
Ezek is érdekelhetik