Bundesliga: Werder-legenda ül le a Hannover kispadjára

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.28. 10:48
A német élvonalbeli Hannover labdarúgócsapatának vezetősége megtalálta Michael Frontzeck vezetőedző utódját: 2016-ban már Thomas Schaaf irányítja a gárda szakmai munkáját. A klub hivatalos honlapján jelentette be Schaaf szerződtetését.

A Werder Bremennél klublegendának számító, játékosként és edzőként is bajnoki címet, valamint Német Kupát nyerő Schaaf legutóbb, a 2014–15-ös idényben az Eintracht Frankfurt csapatát irányította. Schaaf 2017 nyaráig szóló szerződést kapott a Hannovernél, első feladata a klub benntartása lesz a Bundesligában. Az 54 éves edzőt új klubja január 4-én mutatja be sajtótájékoztatón.

„A tapasztalata önmagáért beszél, hosszú éveken át sikerrel dolgozott a Bundesligában” – indokolta a klubvezetők döntését Martin Bader sportigazgató.

A Hannover 17 fordulót követően az utolsó előtti helyen áll a 18 csapatos Bundesligában. Német sajtóhírek szerint a klub a téli átigazolási időszakban megerősítené támadósorát, így szóba került a Hoffenheimben kevés lehetőséghez jutó Szalai Ádám kölcsönvétele – ám a magyar centernek más ajánlatai is vannak.

 

 

Legfrissebb hírek

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
9 órája

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16
Ezek is érdekelhetik