FIFA: Merkel a DFB-botrány tisztázását sürgeti

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.13. 17:48
Angela Merkel német kancellár az ország labdarúgó-szövetségét (DFB) érintő korrupciós botrány mielőbbi tisztázását sürgette pénteken.

„A szép emlékek megváltoztathatatlanok, ettől függetlenül remélem, hogy a Német Labdarúgó Szövetség átláthatóan tisztázni fogja a történteket" – mondta a futballt közismerten kedvelő politikus a 2006-os, németországi világbajnoksággal kapcsolatban, amelyen a hazaiak válogatottja bronzérmet szerzett.

A DFB-nél hétfőn indult feltáró vizsgálat, mivel lemondott tisztségéről Wolfgang Niersbach elnök annak nyomán, hogy a kilenc évvel ezelőtti torna szervezőbizottsága 6,7 millió eurót utalt át a nemzetközi szövetségnek (FIFA) 2005-ben. Közben kiderült: Franz Beckenbauer korábban szerződésben ígért előnyöket a Németországra voksolóknak.

A Der Spiegel című lap egy hónapja írt arról, hogy a németek szavazatokat vásároltak a vb-helyszín 2000-es kijelölése előtt, mégpedig úgy, hogy a FIFA 24 fős végrehajtó bizottságából négy ázsiai tag kapott pénzt. Az újság szerint a németek Robert Louis-Dreyfusnak, az adidas 2009-ben elhunyt vezérének a segítségével egy titkos „fekete kasszát" hoztak létre, s a francia üzletember kölcsönözte a 6.7 millió eurós összeget is. A Spiegel szerint Beckenbauer és Niersbach – akkori alelnök – is tudott a vesztegetésről, a pénzt pedig a FIFA-n keresztül juttatták vissza Louis-Dreyfusnak, ez volt a 2005-ös utalás.

Mindezek ellenére a tartományi sportminiszterek kölni tanácskozásán a résztvevők megállapodtak, hogy Beckenbauer segítségét is igénybe veszik az ügy tisztázásához. A DFB főtitkára, Helmut Sandrock a megbeszélésen beszámolt a vizsgálat jelenlegi állásáról, de Christina Kampmann, Észak-Rajna-Vesztfália sportminisztere elmondta, hogy sok újdonságot nem tudtak meg, a tájékoztatás során csak olyasmi hangzott el, amiről a sajtóból már értesültek.

Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
14 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23
Ezek is érdekelhetik