FIFA: az átutalt milliók útját vizsgálja a német szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.10. 12:52
Feltáró vizsgálat indul a Német Labdarúgó-szövetségben (DFB), mivel hétfőn lemondott tisztségéről Wolfgang Niersbach elnök annak nyomán, hogy a 2006-os németországi világbajnokság szervezőbizottsága 6.7 millió eurót utalt át a nemzetközi szövetségnek (FIFA) 2005-ben.

A DFB élére átmenetileg Rainer Koch alelnök és a ligát vezető Reinhard Rauball – aki szintén DFB-alelnök – állt, előbbi kedden közölte: „Nem szorítkozunk a 6.7 millió euró kifizetésének körülményeire, hanem résztelesen feltárjuk, hogy mi történt a 2006-os vb odaítélésénél.”
Koch közölte, felkérik Franz Beckenbauert, a kilenc évvel ezelőtti vb szervezőbizottságának elnökét, hogy „intenzívebben kapcsolódjon be a vizsgálatba”.
Koch közölte, felkérik Franz Beckenbauert, a kilenc évvel ezelőtti vb szervezőbizottságának elnökét, hogy „intenzívebben kapcsolódjon be a vizsgálatba”.

Közben a német sajtóban kedden újabb, korrupcióra utaló hír látott napvilágot, amelyet délután Rainer Koch megerősített. A Süddeutsche Zeitung és a Bild értesülései helyesnek bizonyultak: Beckenbauer négy nappal a rendezési jog odaítélése előtt egy olyan szerződést írt alá Jack Warnerrel, a FIFA akkori alelnökével, amelyben a szavazatokért cserébe különféle előnyöket ígértek a végrehajtó bizottság Németországra voksoló tagjainak. Koch közlése szerint nem konkrét pénzösszegekről volt szó, hanem különféle megállapodásokról, az észak-, és közép-amerikai konföderációban (CONCACAF) dolgozó edzők támogatásáról, illetve belépőkre vonatkozó ígéretekről. Arra nem találtak bizonyítékot, hogy a szerződésben foglaltak életbe léptek-e valaha. Warner 2011-ig volt a FIFA alelnöke, idén szeptemberben pedig korrupció miatt örökre eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

A német ügyészség múlt kedden házkutatást tartott Niersbachnál, a szövetséget előtte irányító Theo Zwanzigernél, illetve Horst R. Schmidt volt főtitkárnál. Emellett a nyomozók a DFB frankfurti irodáiban is jártak. A gyanú szerint a három sportvezető adócsalást követett el azzal, hogy hamis bevallást nyújtott be 2006-ban, ugyanis a szervezők a 6.7 millió eurós kifizetést a vb keretében lebonyolítandó kulturális programokra szánták, amelyek adócsökkentő hatással jártak volna, csakhogy az összeget végül más célokra fordították.

Niersbach az üggyel kapcsolatban korábban azt nyilatkozta, az összeg átutalása feltétele volt annak, hogy a FIFA-tól 250 millió svájci frankos támogatást kapjanak a vb szervezéséhez. Kijelentette, a helyszín kijelölésekor minden a szabályok szerint történt, nem volt „fekete kassza” és szavazatvásárlás sem. Zwanziger ugyanakkor legutóbb úgy fogalmazott, hogy a „fekete kassza” igenis létezett, a szavazatvásárlást azonban ő is tagadta.

A Der Spiegel egy hónapja írt arról, hogy a németek szavazatokat vásároltak a 2006-os vb 2000-es kijelölése előtt, mégpedig úgy, hogy a 24 fős végrehajtó testületből négy ázsiai tag kapott pénzt. Az újság szerint a németek Robert Louis-Dreyfusnak, az adidas 2009-ben elhunyt vezérének a segítségével egy titkos „fekete kasszát” hoztak létre, s a francia üzletember kölcsönözte a pénzt is. A Spiegel szerint Beckenbauer és Niersbach – akkori alelnök – is tudott a megvesztegetésről, a pénzt pedig a FIFA-n keresztül juttatták vissza Louis-Dreyfusnak, ez volt a 2005-ös utalás.

Legfrissebb hírek

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

Hosszabbíthat, de két évre el is tilthatják Vinícius Júniort

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 14:51

Gianni Infantino is elbúcsúzott Ferenc pápától

Minden más foci
2025.04.21. 20:23
Ezek is érdekelhetik