Németország: Gulácsi majd’ öt hónap után visszatér a kapuba

Vágólapra másolva!
2015.10.26. 18:25
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig vezetőedzője, Ralf Rangnick döntése értelmében az Unterhaching elleni Német Kupa-mérkőzésen Gulácsi Péter védi a lipcsei együttes kapuját.

A nyári átigazolási időszakban klubot váltó magyar válogatott kapus tétmeccsen még nem lépett pályára a Leipzig első csapatában, ami azt jelenti, hogy kedden debütálhat.

„Örülök, hogy ismét a kapuba állhatok, hosszú ideje nem léptem pályára tétmérkőzésen. A kapus esetében különösen fontos, hogy folyamatosan megbízható teljesítményt nyújtson, Fabio Coltorti (a csapat első számú kapuvédője – a szerk.) jelenleg ezt teszi. Az én feladatom, hogy segítsem és mindenben támogassam őt, valamint minden nap teljes erőbedobással eddzek, hogy készen álljak, amikor esélyt kapok” – mondta Gulácsi a lipcsei együttes hétfői sajtótájékoztatóján.

A 25 éves kapus legutóbb június 3-án lépett pályára tétmeccsen, amikor az Osztrák Kupa döntőjében kiállították a Salzburg játékosaként – azóta csaknem öt hónap telt el.

A Leipzig másik magyar légiósához, Kalmár Zsolthoz kapcsolódó hír, hogy bokasérülést szenvedett az U23-as csapat szombati bajnokiján, így kérdéses a játéka a keddi kupamérkőzésen.

Gulácsiék ellenfele a negyedosztályú Unterhaching lesz, a tét a legjobb 16 közé jutás.

 

Legfrissebb hírek

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
11 órája

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
15 órája

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:56

1.66 millió szurkoló igényelt jegyet a Német Kupa májusi döntőjére

Német labdarúgás
2025.04.14. 16:43

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

Imre Bence Német Kupa-győztes – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.04.13. 19:18
Ezek is érdekelhetik