Bundesliga: Huub Stevens lett Szalaiék vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.26. 14:46
null
Vajon Szalai Ádámra számít-e Huub Stevens?
Igaznak bizonyultak a Kicker korábbi információi, ma menesztették a Bundesligában szereplő Hoffenheim vezetőedzőjét, Markus Gisdolt. A Szalai Ádámot is foglalkoztató klubnál már az utód is megvan, a folytatásban Huub Stevens irányít majd.

 

A gyenge bajnoki rajt Markus Gisdol állásába került. A Hoffenheim tíz mérkőzésen mindössze egyszer nyert, de hatszor vereséget szenvedett, hat ponttal az utolsó előtti, 17. helyen áll. A sikertelenség pedig nem maradt következmények nélkül: a vezetőedző mellett segédjeit, Frank Kasparit és Frank Fröhlinget is menesztette a klub.

A Hoffenheimnél már az utódot is bejelentették, Huub Stevens irányít a szezon végéig. A 61 éves holland edzőnek ez lesz a nyolcadik német csapata, amelyet vezethet pályafutása során.

Kérdés, hogy a változás milyen hatással lesz a csapat magyar légiósára, Szalai Ádámra. A támadó legutóbb ugyan a kezdőcsapatban kapott lehetőséget, de az első kilenc fordulóban mindössze hatpercnyi játék jutott neki.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: otthon legyőzte a Mainzot, ismét dobogós a Stuttgart

Német labdarúgás
4 órája

Bundesliga: simán nyert otthon a Leverkusen

Német labdarúgás
6 órája

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
Tegnap, 20:31

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
Tegnap, 17:42

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik