Wolfsburg: 75 millió az asztalon, De Bruyne a Cityben – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.26. 21:06
null
A Kicker szerint eldőlt – De Bruyne a Man. City futballistája lesz (Fotó: AFP)
A német Kicker információi szerint megszületett az egyezség a Manchester City és a Wolfsburg labdarúgócsapata között, az angol klub 75 millió euróért megveszi Kevin De Bruyne-t.

Hivatalos megerősítés egyelőre nincs egyik fél részéről sem, ám a német szaklap tényként kezeli: De Bruyne a hétvégi Bundesliga-fordulót már kívülállóként – és Manchester City-futballistaként – szemléli. A Bild ugyancsak úgy értesült, hogy De Bruyne Manchesterben folytatja pályafutását. A 24 éves, 33-szoros belga válogatott játékos a Kicker szerint csütörtökön utazik Manchesterbe, átesik az orvosi vizsgálaton, majd aláírja szerződését.

A belga Het Laatste Nieuws a német lapokkal egybehangzóan ír De Bruyne klubváltásáról, a lap 74 millió eurós átigazolási összegről tud.

A Wolfsburg részéről Klaus Allofs és Dieter Hecking is megpróbálta maradásra bírni a belga sztárt, ám a Kicker úgy tudja, a játékos nemet mondott az ajánlatra és közölte, távozni szeretne. De Bruyne-nek 2019 nyaráig élő szerződése van a „farkasokkal.” Ha valóban átigazol, utódja egy másik belga válogatott lehet: Dennis Praet, az Anderlecht kulcsembere.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
8 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
13 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Megállapodás a Fradi légiósáról, aki a török élvonalba tart – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 09:40

A Lyon felbontotta Matics szerződését, a Villa ajánlatot tett Asensióért – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.14. 20:27
Ezek is érdekelhetik