Dárdai: Ha kívánhatnék egy játékost, Dzsudzsák lenne az

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.08. 06:58
null
Dárdai Pál realista: a Hertha célja nem lehet más, mint a bennmaradás a Bundesligában (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, a Hertha BSC vezetőedzője a berliniek hétfői, Arminia Bielefeld elleni kupamérkőzése előtt adott hosszú interjút a Nemzeti Sportnak, melyben az átigazolási terveiről is beszélt. Ha egy játékost kérhetne, Dzsudzsák Balázs lenne az.

– Az átigazolási piacon nem voltak túlságosan aktívak.
– Csakugyan nem. Két jelentősebb igazolásunk volt eddig, a Bayernből Mitchell Weiser, a Freiburgból pedig Vladimír Darida érkezett hozzánk. Előbbi kétségkívül tehetséges, de még fiatal, utóbbi viszont valódi minőséget képvisel, nem véletlenül tagja a cseh válogatottnak, nekünk is nagy hasznunkra lesz. Kellenek az ilyen emberek ahhoz, hogy megragadjunk az első osztályban. Tudomásul kell vennünk, a Bundesligában van még tíz olyan csapat, mint a Hertha, ebből a tizenegyből kerül ki a két tuti kieső. Mivel anyagilag még nem állunk túl jól, sztárokra nem telik, így a célunk egyelőre nem lehet más, mint a bennmaradás kiharcolása. Ettől függetlenül szeretnénk még erősíteni, s elképzelhető, hogy sikerül is. Ugyanakkor nem kapkodunk, annak nincs értelme. Vagy minőségi játékost igazolunk, vagy senkit.

– Hadd említsek most én neveket! Kezdeném az új kapusedzőjükkel, Petry Zsolttal.
– Remekül dolgozik, jó a munkamorálja, újak, egyben kiválóak a módszerei, szeretik a kapusok. Maximálisan elégedett vagyok vele.

– Dibusz Dénes is megismerheti?
– Amikor az erősítésen gondolkodtunk, Dénes és az akkor még ingyen igazolható Bogdán Ádám nevét is felírtam a listára. Ádám már biztosan nem lesz a miénk, és jelen állás szerint Dénes sem. Ha jól sejtem, Dzsudzsák Balázs következik.

– Talált.
– A mai napig várom, hogy belépjen az ajtón. Ha kívánhatnék egy játékost, ő lenne az. Tisztában vagyok azzal, hogy a megszerzése nem egyszerű, ráadásul amíg Ronny itt van, nem lesz rá pénz, de még mindig nagyon szívesen látnám az öltözőben. Meglátjuk.

A VÁLOGATOTTRÓL MÁR NEM SZERETNE BESZÉLNI: „VISSZAVEDLETTEM SZURKOLÓVÁ”. MIT MOND DÁRDAI PÁL A HERTHA FELKÉSZÜLÉSRŐL, ARRÓL, HOGY MIRE ELÉG NEGYVEN PONT A BUNDESLIGÁBAN, ILLETVE ARRÓL, MIBEN MÁS EZ A HERTHA, MINT A TAVASZI? KERESSE PIETSCH TIBOR KÉTOLDALAS INTERJÚJÁT A SZOMBATI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
7 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
18 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
20 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
20 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 14:22

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.04. 22:26
Ezek is érdekelhetik