Hertha: Kalou szerint Dárdai keményebb, mint Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.22. 12:45
null
Kalou szerint a Herthánál nagyon kemény a felkészülés (Fotó: Imago)
Salomon Kalounak még sohasem volt része olyan kemény felkészülésben, mint amilyet a Dárdai Pál által irányított Herthánál végez. Az elefántcsontparti támadó szerint a magyar szakember ilyen tekintetben José Mourinhón is túltesz.

 

Kalou első felkészülését végzi a Herthával, 2014 nyarán elég későn érkezett, míg a téli alapozás az Afrikai Nemzetek Kupája miatt maradt ki neki. A Hertha jelenleg az ausztriai Schladmingban készül az új idényre.

„Ehhez hasonlót még nem tapasztaltam. Hallottam, hogy kemény a felkészülés, de ez még annál is keményebb, mint amire felkészültem” – mondta a Bildnek adott interjújában Salomon Kalou.

Pedig a 29 éves elefántcsontparti támadó korábban hat évig erősítette a Chelsea-t, amelynél José Mourinhóval is dolgozott együtt.

„A Herthánál zajló felkészülés még a londoni időszaknál is keményebb. Mourinhónál mindent a labdával végeztünk, így kevésbé tűnt megerőltetőnek. A Chelsea-vel ráadásul sokat túráztunk, és rengeteg felkészülési meccset játszottunk. Németországban több edzésünk van az alapozási időszakban. A Bundesligában minden játékosnak topformában kell lennie” – tette hozzá Kalou. És hogy mit utál a leginkább a munkában?

„A hosszú futásokat! Szerintem erre csatárként nincsen szükségem, sokkal fontosabb, hogy kellően gyors és erőszakos legyek. De az edző nem enged belőle.”

Bár Dárdai kritizálta Kalout a legutóbbi felkészülési mérkőzés után, amiért nem volt elég gyors a szélen, a játékos szerint jó a kapcsolatuk, kedveli a magyar szakembert. Régen játszott szélsőként, és szívesebben szerepel centerként.

Kalout a kedvenc német szaváról is kérdezték: „Entschuldigung.[magyarul: bocsánat – a szerk.] Jó a hangzása. Amikor étterembe megyek, mindig ezt mondom először, azután átváltok angolra. De egyre többet megértek, mert az edző csak németül beszél hozzánk.”

A csatár nem akarja még egyszer átélni az elmúlt szezon végi izgalmakat, így nem bánná, ha az új kiírásban pár hellyel előrébb végezne a Hertha. A berlini klub szándéka szerint utóbbiban az is segíthet, hogy Dárdainak immár csak a vezetőedzői feladataira kell koncentrálnia, miután nem engedélyezték neki, hogy párhuzamosan a magyar válogatottat is tovább irányítsa.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13
Ezek is érdekelhetik