Hertha: Dárdai Pál szerint ez a szombat nagyon fontos lesz

Vágólapra másolva!
2015.07.31. 20:12
Dárdai Pál, a Hertha BSC magyar vezetőedzője az olasz Genoa elleni szombati felkészülési mérkőzésen már „bajnoki produkciót” vár labdarúgóitól.

„Nagyon szervezetten játszó, egységes csapatot szeretnék látni szombaton” – idézi a német dpa hírügynökség Dárdai Pált, aki azt is kilátásba helyezte: hiába van szó felkészülési mérkőzésről – konkrétan az utolsóról –, sok futballistája már végig fogja játszani a kilencven percet.

A német hírügynökség beszámolója szerint a pénteki tréningen a berliniek sokat foglalkoztak a letámadással, a labdaszerzéssel, és ha kellett, a magyar edző rendre újra elvégeztette a nem az elképzelései szerint végrehajtott gyakorlatokat.

Mitchell Weiser, Julian Schieber, Tolga Cigerci, Szami Allagui, Anisz Ben-Hatira és Hoszogai Hadzsime sérülés miatt nem játszhat szombaton, viszont az Arany-kupáról visszatérő amerikai John Anthony Brooks minden bizonnyal játéklehetőséghez jut.

Az augusztus 15-i augsburgi bajnoki rajtig még egy Német Kupa-mérkőzés is vár Dárdaiékra: 10-én a második ligás Arminia Bielefeld vendégei lesznek.

Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38
Ezek is érdekelhetik