Hertha: Dárdai középpályást vásárolt – csatárt is kellene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.17. 21:53
null
Vladimír Darida (balra) nem tart a Freiburggal a másodosztályba, a Herthához szerződik (Fotó: Reuters, archív)
A Dárdai Pál által irányított Herthában folytatja a pályafutását Vladimír Darida, a Bundesligából kieső Freiburg középpályása. A berlini klub hivatalos honlapján még nem erősítette meg az átigazolás tényét, de a cseh válogatott futballista már a Hertha mezével állt a fényképezőgép elé.

 

A 2012-es Európa-bajnokságon is részt vevő 24 éves játékos a legutóbbi idényben 31 bajnokin hat gólt szerzett a Freiburgban. A középpálya közepén és bal szélén bevethető futballista hamarosan négyéves szerződést köt a Herthával, melynél a hatos mezszámot viseli majd.

Vladimír Darida a Herthában folytatja (Fotó: berliner-kurier.de)
Vladimír Darida a Herthában folytatja (Fotó: berliner-kurier.de)

Az Augsburg és a Hannover érdeklődését is felkeltő Darida szerződtetésének lehetőségéről a Kicker értesüléseire hivatkozva már júniusban beszámoltunk, a cseh labdarúgó Mitchell Weiser után Dárdaiék második nyári szerzeménye.

A berliner-kurier.de című honlap technikailag képzett, nagy munkabírású játékosként jellemzi Daridát, aki jól lát a pályán.

A regionális oldal a csatárokat sújtó sérülések kapcsán megszólaltatta Dárdai Pált. A fővárosi együttes támadói közül Szami Allagui súlyos térdsérülést szenvedett a legutóbbi felkészülési mérkőzésen, Julian Schieber műtét után lábadozik, Salomon Kalout rejtélyes probléma hátráltatja a játékban, míg Sandro Wagner nem illik bele Dárdai játékrendszerébe.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, szükség esetén a villámléptű Haragucsi Genki is bevethető ékként. A portál hozzáteszi, ettől függetlenül a Herthának muszáj csatárt szerződtetnie a nyári átigazolási időszakban.

Legfrissebb hírek

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
20 órája

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Kiütéssel nyert a Hamburg a Mainz ellen

Német labdarúgás
2025.10.05. 19:40
Ezek is érdekelhetik