Felkészülés: Szalai és Stieber betalált, Dárdaiék kikaptak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 20:53
Stieber Zoltán és Szalai Ádám is eredményes volt német klubjának szerdai felkészülési mérkőzésén. A Dárdai Pál által irányított Hertha labdarúgócsapata kikapott a spanyol élvonalbeli Rayo Vallecanótól.

Jól sikerült a Leverkusentől érkező Emir Spahic bemutatkozása, hiszen a Hamburg a bosnyák védő góljával szerzett vezetést a 15. percben. A német hatodosztályban szereplő TV Jahn Schneverdingent megtörte a találat, hat perc múlva ugyanis már 4–0-s hátrányban volt, a negyedik HSV-gólt Stieber Zoltán szerezte. A végeredmény 7–0 lett a Bundesliga 1.-ben épphogy benn maradt kikötővárosiak javára.Hamburg a bosnyák védő góljával szerzett vezetést a 15. percben. A német hatodosztályban szereplő TV Jahn Schneverdingent megtörte a találat, hat perc múlva ugyanis már 4–0-s hátrányban volt, a negyedik HSV-gólt Stieber Zoltán szerezte. A végeredmény 7–0 lett a Bundesliga 1.-ben épphogy benn maradt kikötővárosiak javára.

A Hoffenheim a szintén hatodik ligás Neckarsulmer Sport Unionnal mérkőzött meg, és 5–0-s győzelméből Szalai Ádám góllal vette ki a részét. A magyar válogatott csatár a 28. percben csapata második találatát jegyezte.

Dárdai Pál nyilatkozik a Hertha-Rayo Vallecano mérkőzés után (Forrás: twitter.com/HerthaBSC)
Dárdai Pál nyilatkozik a Hertha-Rayo Vallecano mérkőzés után (Forrás: twitter.com/HerthaBSC)

A Hertha a Berlintől mintegy 60 km-re lévő Neuruppinban csapott össze a Rayo Vallecanóval. A spanyol élvonalban a legutóbbi szezonban 11.-ként végző madridi csapat Pablo Clavería Herráiz 84. percben lőtt góljával 1–0-ra nyert. A Herthát irányító Dárdai Pál szerint együttese a találkozó végére elfáradt, ennek tudható be a hajrában kapott gól. Jó hír a magyar edző és a Hertha-szurkolók számára, hogy Alexander Baumjohann, a gárda 28 éves középpályása 341 nappal keresztszalag-szakadása után újra pályára lépett a berlinieknél.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Hertha–Rayo Vallecano 0–1
TV Jahn Schneverdingen–Hamburg 0–7
Neckarsulmer Sport Union–Hoffenheim 0–5
Fortuna Sittard–Porto 1–5
Carpi–Inter 2–4

Swansea City–Borussia Mönchengladbach 1–1
SC Verl–Watford 1–4
Lokeren–Lille 4–1
Lyon–PSV 0–2
Nantes–Saint-Etienne 2–0
Basel–Bayer Leverkusen 2–1
Fenerbahce–Dnipro 0–1
Racing de Ferrol–Deportivo La Coruna 1–3

Legfrissebb hírek

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
7 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

A téma megtémázása és a ketchupos köcsög – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.23. 08:11

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna párosban is döntős

Tenisz
2025.07.19. 20:57

Bondár Anna döntőbe jutott Hamburgban

Tenisz
2025.07.19. 16:29
Ezek is érdekelhetik