Hertha: Ha túl leszünk rajta, topfit csapatom lesz – Dárdai

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.28. 18:48
Jó előérzettel várja első (teljes) szezonját vezetőedzőként Dárdai Pál, a német labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Hertha BSC trénere.

„Tudom, mi vár ránk a következő hetekben, de ha túl leszünk rajta, akkor topfit csapatom lesz” – jelentette ki vasárnap az első edzés előtt a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó szakember, aki ugyanakkor nem nyilatkozott kettős szerepvállalásának folytatásáról: „erről majd a maga idejében beszélünk”.

A berlini tréningen – amelyre 1800 szurkoló látogatott ki – csak 25 játékos jelent meg, köztük az eddigi egyetlen új szerzemény, a bajnok Bayern Münchentől érkező Mitchell Weiser. Tolga Cigerci és Enisz Ben-Hatira sérült, további kilenc futballista pedig szabadságon van, vagy nyári tornákon szerepel.

A fővárosiak egyelőre nem találták meg az előző idény végén távozó főszponzor, a Deutsche Bahn utódját. Ingo Schiller gazdasági igazgató szerint az augusztus 14-i szezonrajtig aláírják a megállapodást az új támogatóval, amely a remények szerint hatmillió euróval segíti majd a klubot.

A Hertha az Augsburg vendégeként kezdi meg a Bundesliga 2015–2016-os idényét.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55
Ezek is érdekelhetik