Hertha: a mellőzött vb-ezüstérmes Dárdait méltatja

Vágólapra másolva!
2015.04.02. 13:44
November óta csak egyszer játszott bajnokin a Hertha BSC világbajnoki ezüstérmes védője, John Heitinga, mégsem panaszkodik Dárdai Pálra, sőt, kiemelte, mennyivel jobb a csapatszellem a magyar megbízott edző irányítása alatt.

„Természetesen elégedetlen vagyok a helyzetemmel, hiszen nyáron éppen a sok játéklehetőség miatt választottam a Herthát –mondta a Bildnek a 31 éves vb-ezüstérmes védő, aki nyáron abban a hiszemben szerződött az angol Fulhamtől a Herthába, hogy alapember lesz a védelemben, s bár novemberig rendszeresen játszott, kikerült a csapatból. A tavaszi idény elején sérülés miatt nem lépett pályára, de felépülése után is csak egy félidőt kapott, egyébként Sebastian Langkamp és John Anthony Brooks mögött rekedt a posztrangsorban, a legutóbbi két bajnokit a lelátóról nézte. – Ígérem, a végsőkig harcolni fogok a helyemért, mert hiszek benne, hogy még fontos tagja lehetek a Herthának.”

Dárdai a válogatott szünet előtt azt kérte Heitingától, a csapat egyik legrutinosabb tagjaként segítsen a Berlinben maradt edzői stábnak. A holland azt szeretné, ha a pályán is a klubja hasznára lehetne.

„Az én tapasztalatommal a meccskeretben lenne a helyem – mondta Heitinga, aki tudja, az eredmények Dárdait igazolják. – Dárdai Pállal és Rainer Widmayerrel sokkal jobb lett a hangulat a csapatnál, a fitneszedző korábban hiányzott a klubból. Az elszántságunk az idény elejit idézi.”

A Bundesliga 13. helyén álló Hertha vasárnap a Paderbornt fogadja, majd jövő pénteken a Hannover otthonába látogat.

Legfrissebb hírek

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
16 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
19 órája

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45
Ezek is érdekelhetik