Bayern: Robben idényének annyi, Lewandowski orra eltört

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.29. 11:54
null
Arjen Robben szezonja a Dortmund elleni meccsen ért véget (Fotó: Reuters)
A Bayern München hivatalos Twitter-csatornájának beszámolója szerint véget ért a Borussia Dortmund elleni Német Kupa-elődöntőben megsérülő Arjen Robben idénye, míg Robert Lewandowski súlyos arcsérülést szenvedett, de azt nem tudni, hogy a lengyel csatár mennyi ideig nem léphet pályára.

 

A holland válogatott szélső márciusi sérülése után kedden tért vissza a pályára, ám az egyik labdába rúgás keserűre sikerült: a 31 éves játékos a 68. percben állt be, de 16 perccel később már át is kellett adnia a helyét Mario Götzének.

Robben mankóval távozott Müller-Wohlfahrttól
Robben mankóval távozott Müller-Wohlfahrttól

A tüzetes orvosi vizsgálatok után kiderült, Robben bal vádlijában elszakadt egy izom, és két hónapos pihenő vár rá, így ebben a szezonban már nem futballozhat. A futballista szerda délelőtt mankóval távozott Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrttól, a Bayern München korábbi csapatorvosától, aki továbbra is közkedvelt személyiség a játékosok körében, bár már nem dolgozik a bajoroknál.

A Dortmund ellen gólt szerző Robert Lewandowski a meccs hajrájában ütközött Mitchell Langerak kapussal, és ennél rosszabbul nem nagyon járhatott volna. A lengyel csatár – aki a mérkőzés utolsó perceiből semmire sem emlékszik – agyrázkódást szenvedett, valamint eltört a felső állkapcsa és az orra. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy Lewandowski mennyi ideig nem léphet pályára.

„Néhány nap van hátra a Barcelona elleni idegenbeli meccsig, remélem, tudom vállalni a játékot” – írta Lewandowski a Twitteren.

A BVB ellen Thiago Alcántarát is le kellett cserélni, de a spanyol középpályás csak kisebb sérüléseket szenvedett.

A tizenegyespárbajban elveszített mérkőzésen megsérült játékosok mellett Holger Badstuber, David Alaba és Franck Ribéry is harcképtelen a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntőre készülő Bayern játékosai közül.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
14 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik