Hertha: „Ez nem kísérlet, bízunk Dárdaiban”

Vágólapra másolva!
2015.02.19. 17:50
Michael Preetz, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC sportigazgatója elmondta, a berlini együttesnél továbbra is bíznak Dárdai Pál képességeiben.

Amint arról beszámoltunk, Dárdai vezetésével a Hertha első bajnokiját megnyerte, majd hazai pályán vereséget szenvedett a Freiburgtól, Michael Preetz szerint ez azonban semmit sem befolyásol, bíznak a magyar válogatottat is irányító szakemberben.a Hertha első bajnokiját megnyerte, majd hazai pályán vereséget szenvedett a Freiburgtól, Michael Preetz szerint ez azonban semmit sem befolyásol, bíznak a magyar válogatottat is irányító szakemberben.

„A félreértések elkerülése végett, ez nem egy kísérlet, a vezetőség bizalma töretlen Dárdai Pál iránt, semmi sem változott. Bízunk benne, hogy a vezetésével elkerülhetjük a kiesést, ehhez azonban a játékosoknak is változtatniuk kell, a pályán még a testbeszédükből is látszik, hogy valami nincsen rendben” – mondta a Kickernek a berlini sportigazgató.

A Bundesliga tabellájának utolsó előtti, 17. helyét elfoglaló Hertha a második Wolfsburg otthonába látogat vasárnap, így Dárdai és csapata előtt újabb nehéz feladat tornyosul.

Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
12 órája

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16
Ezek is érdekelhetik