Dortmund: balszerencsés utolsó nap - két újabb sérült

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.19. 13:46
Noha a német labdarúgó-bajnokság hetek óta szünetel, a Borussia Dortmundot sújtó sérüléshullám újabb áldozatokat szedett: ezúttal Sebastian Kehl és Kevin Grosskreutz szenvedett sérülést.

A Bundesliga 17. helyén szerénykedő, ám a Bajnokok Ligájában még érdekelt klub hétfői tájékoztatása szerint mindkét játékos a csapat spanyolországi edzőtáborozásának utolsó napján járt szerencsétlenül.

Groskreutz részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, ám várhatóan nem kell hosszú időt kihagynia, Kehlnek pedig a válla sérült meg. Utóbbi esetében további vizsgálatokra van szükség annak érdekében, hogy megállapítsák, milyen a súlyos a probléma.

A legutóbbi két szezonban bajnoki ezüstérmes együttesnek a mostani idényben szinte állandóan rengeteg hiányzója van, Marco Reus hónapokig nem játszhatott, de hosszabb időt kellett már korábban kihagynia többek között Ilkay Gündogannak, Jakub Blaszczykowskinak, Szokratisz Papasztathopulosznak, Nuri Sahinnak és Marcel Schmelzernek is.

A Bundesliga a jövő héten folytatódik. A Dortmund a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az olasz bajnok Juventusszal csap össze.

Legfrissebb hírek

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:00

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

„Megsebzett minket” – A Juve mestere a bírót kritizálta a Dortmund elleni 4–4 után

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 07:55

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2025.09.13. 17:56

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik