Bundesliga: két klub is kinézte Mourinho spanyol mumusát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.06. 16:01
A Hannovernél és Werder Bremennél is tervben van Pedro León szerződtetése; a 27 éves spanyol labdarúgót – akinek értékét hatmillió euróra teszi a transfermarkt.de – 2017-ig érvényes szerződés köti a Getaféhoz.

A korosztályos válogatottságig jutó szélsőt 2010-ben még a Real Madrid szerződtette, ahol azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az őt nagy tehetségnek tartó spanyol újságírók José Mourinhón, a madridiak akkori edzőjén kérték számon: miért nem ad több lehetőséget a szélsőnek. Az Auxerre elleni BL-meccset megelőzően a portugál tréner ezen úgy felhúzta magát, hogy kurta válaszát követően sértődötten kiviharzott a teremből.

„Úgy beszélünk róla, mint Zidane-ról, Di Stéfanóról vagy Maradonáról. Nem hiszem, hogy magyarázkodnom kellene miatta. Majd ha Florentino Pérez megkérdezi, hogy Pedro León miért nem tagja a keretnek, akkor neki elmondom. De még nem kérdezte meg" – mondta akkor Mourinho. Az élet aztán őt, és nem a spanyol újságírókat igazolta. Persze utóbbiak célja alighanem eleve az lehetett, hogy felhúzzák az általuk nem túlságosan kedvelt portugált, és nem szakmailag megalapozott kérdésbe csomagolva követelték be Pedro Leónt a csapatba.

Pedro León a Realban hat bajnokin kapott lehetőséget, és 2011-ben már kölcsönbe visszaadták őt a Getafénak, amely tavaly szinte félpénzért vissza is vásárolta.

Legfrissebb hírek

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
10 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.27. 11:39

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Mourinho a videobírót kritizálta a Nikitscherék elleni döntetlen után

Minden más foci
2025.09.24. 10:33

Légiósok: Nikitscher gólpassza után mentett pontot a Rio Ave Mourinho csapata ellen

Légiósok
2025.09.23. 23:41
Ezek is érdekelhetik