Bayern: 99 százalék, hogy operálni kell Javi Martínez térdét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.14. 11:24
Javi Martínez, a Bayern München labdarúgója felkészült a legrosszabb forgatókönyvre, miután a Dortmund ellen 2–0-ra elveszített német Szuperkupa-mérkőzésen térdsérülés miatt le kellett cserélni.

A spanyol játékos, aki védőként és középpályásként is bevethető, Marcel Schmelzerrel ütközött a 29. percben, majd kénytelen volt elhagyni a pályát. A sérülése első ránézésre is súlyosnak tűnt, ezt Matthias Sammer, a bajorok menedzsere is elismerte.Matthias Sammer, a bajorok menedzsere is elismerte.

Később, az orvosokkal való egyeztetés és az első diagnózis után Javi Martínez is megszólalt, bevallása szerint felkészült a legrosszabbra, a több hónapos kihagyásra.

„Beszéltem az orvosokkal, és 99 százalék az esély arra, hogy a keresztszalag és a külső szalagok is elszakadtak a térdemben. Pontosat csak csütörtökön fogok tudni, ha így történt, meg kell operálni. Ez rettenetesen dühítő, de erősebb és jobb játékosként térek majd vissza” – mondta egy Facebook-oldalára feltöltött videoüzenetben a Bayern Münchenhez 2012-ben csatlakozó Javi Martínez, aki érkezése óta 55 mérkőzésen lépett pályára, és hét trófeát nyert a klubbal.

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
8 órája

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
18 órája

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30
Ezek is érdekelhetik