Légiósok: „Inkább nem mondok semmit" - Hajnal Tamás

Vágólapra másolva!
2014.02.20. 12:48
Hajnal Tamás ismét külön edzett a kezdőcsapat összeállításakor számításba vett társaitól a német labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Ingolstadtnál – írja a Donau Kurier.

„Inkább nem mondok semmit. De nem ez volt az első alkalom" – idézi a regionális lap a magyar karmester szűkszavú kommentárját, rögzítve: Hajnal Tamás helyzete egyre nehezebb a csapatnál.

Az idény közben pozícióba kerülő Ralph Hasenhüttl vezetőedző az idén még nem adott játéklehetőséget a korábban stabil kezdő magyar légiósnak, és kérdés – írja a lap –, hogy Hajnal Tamás meddig éri be a néző szerepével.

Az Ingolstadtot tavaly nyár óta erősítő Hajnal az év elején a Nemzeti Sportnak elmondta: mindenképpen játszani szeretne, és ha erre csak úgy nyílik lehetősége, ha felbontja a 2016 nyaráig szóló szerződését, akkor attól sem riad vissza.

Az Ingolstadt rossz kezdés után Hasenhüttl vezetésével elmozdult a kiesőhelyekről, de a tavasza valószínűleg a bennmaradásért zajló harccal telik majd. Az együttes következő ellenfele a szintén a kiesés ellen hadakozó Bielefeld lesz pénteken, idegenben.

Legfrissebb hírek

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32
Ezek is érdekelhetik