Schalke: Huntelaar roppant elégedett a visszatéréssel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.27. 15:29
Klaas-Jan Huntelaar, a Schalke támadója gólt szerzett a súlyos sérülése és hosszú kihagyása utáni első bajnokiján, majd a Hamburgban aratott vasárnapi győzelem (3–0) után kijelentette: az első négybe várja csapatát a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) mostani idényében.

„Kimagasló csapatjátékot nyújtottunk, nemcsak kifejezetten rámanősek voltunk, hanem nagyszerű futballt is játszottunk – értékelte a hamburgi meccset a több mint öt hónapot kihagyó Huntelaar. – A jó kezdés nyilvánvalóan megkönnyítette a dolgunkat, uraltuk a párharcokat, és egyértelművé tettük, hogy nagyon nyerni akarunk."a hamburgi meccset a több mint öt hónapot kihagyó Huntelaar. – A jó kezdés nyilvánvalóan megkönnyítette a dolgunkat, uraltuk a párharcokat, és egyértelművé tettük, hogy nagyon nyerni akarunk."

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre visszatérhettem, és hogy jól sikerült az első meccs. Ott akarunk lenni az első négyben, hogy újra elindulhassunk a Bajnokok Ligájában" – tette hozzá a holland támadó, aki a kezdőcsapat tagjaként a 73. percig volt a pályán, akkor Szalai Ádám váltotta.

„Hidegvérűek voltunk a kapu előtt, nagyon jól használtuk ki a helyzeteinket. Kétség sem férhet hozzá, milyen jelentős játékerőt képvisel Huntelaar" – üdvözölte a 30 éves támadó visszatérését a fiatal Max Meyer, aki szintén szerzett egy gólt a vasárnapi bajnokin.

A Schalke jelenleg az ötödik helyen áll a Bundesliga tabelláján, lemaradása kétpontnyi a Dortmund, Mönchengladbach kettőstől.

Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25
Ezek is érdekelhetik