Schalke: a tavaszt is Jens Kellerrel kezdik Szalaiék

Vágólapra másolva!
2013.12.23. 00:38
A Schalke megerősítette a posztján Jens Kellert, annak ellenére, hogy Horst Heldt klubigazgató korábban nyíltan beszélt arról: a vezetők megelégelték a csapat eredménytelenségét.

„Minden témát körbejártunk, konstruktívan és nyíltan beszélgettünk, és világosan megfogalmaztuk azt is, miben kell előrelépnünk. Mindezek után úgy döntöttünk, hogy Jens Keller marad, és a csapat vele kezdi meg január 3-án a felkészülést a tavaszi folytatásra” – jelentette be a klub.

Keller egy éve vette át a „királykékek” irányítását Huub Stevenstől, eddig 47 fellépésen 23 győzelem, 10 döntetlen és 15 vereség a mérlege a csapattal. Az aktuális bajnokságban elmarad a várakozástól az együttes: jelenleg csak a 7. a Bundesligában, a BL-ben ugyanakkor továbbjutott a csoportjából, és a nyolcaddöntőben a Real Madriddal mérkőzik.

Keller egy éve vette át a „királykékek” irányítását Huub Stevenstől, eddig 47 fellépésen 23 győzelem, 10 döntetlen és 15 vereség a mérlege a csapattal. Az aktuális bajnokságban elmarad a várakozástól az együttes: jelenleg csak a 7. a Bundesligában, a BL-ben ugyanakkor továbbjutott a csoportjából, és a nyolcaddöntőben a Real Madriddal mérkőzik.

„Egyáltalán nem lehetünk elégedettek azzal, amit ebben az őszi idényben láttunk. Hullámzó hat hónapon vagyunk túl, most eljött az idő arra, hogy mérleget vonjunk. Mindenkinek a munkáját értékelnünk kell, természetesen az edzőét is" – mondta Horst Heldt azt követően, hogy a Schalke gól nélküli döntetlent játszott az utolsó őszi fordulóban Nürnbergben.

Szalai Ádám csapatának kispadján Nürnbergben Peter Hermann másodedző ült, mert Keller vírusos megbetegedéssel bajlódik, de vele még annyira sem volt ötletes a Schalke játéka, mint általában.

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
10 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
12 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
Tegnap, 13:46

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

Edzője szerint Kleinheisler László egy „hihetetlenül ösztönös” labdarúgó

Légiósok
2025.03.01. 15:18
Ezek is érdekelhetik