Bundesliga: Husztiék új edzővel kezdik a tavaszi idényt

Vágólapra másolva!
2013.12.27. 17:17
null
Mirko Slomka új munka után nézhet (Fotó: Reuters)
Új vezetőedzővel kezdi meg a tavaszi idényt a Bundesligában szereplő Hannover labdarúgócsapata, miután a Huszti Szabolcsot foglalkoztató klub pénteken bejelentette, hogy megválik Mirko Slomkától.

 

Martin Kind klubelnök, Dirk Dufner sportigazgató és a klub többi vezetője részletesen kielemezte a Hannover őszi idényét, jelenlegi helyzetét és a rá váró feladatokat. Ezek után döntöttek úgy, hogy új edzői stábbal képzelik el a folytatást. A Hannover 17 forduló után 18 ponttal a Bundesliga 13. helyén áll.


Mirko Slomka a kilencvenes évek végén utánpótlásedzőként, 2001 és 2004 között pedig segédedzőként dolgozott a Hannovernél, vezetőedzőként 2010 óta szolgálta az alsó-szászországi klubot. Utóbbi két megbízatása között a Schalke segéd-, majd vezetőedzője volt.

Irányítása alatt Huszti Szabolcs stabil kezdőembernek számított, idén ősszel csak eltiltás miatt hagyott ki meccset a Bundesligában, 14 bajnokiján hat gólt és hat gólpasszt jegyzett a magyar középpályás.

„Nem könnyen hoztuk meg ezt a döntést, de mindannyian úgy véltük, hogy változásra van szükség – nyilatkozta az edzőváltásról Dirk Dufner. – Külön köszönöm Mirko Slomkának, hogy megmentette a kieséstől a csapatot, amelyet aztán kétszer eljuttatott az Európa-ligába. Ezek a sikerek örökre egybeforrtak a nevével.”

Pénteken nemcsak Slomkának, hanem a közvetlen munkatársainak is megköszönték az eddigi munkájukat. A vezetőedző szerződése 2016. június 30-ig szólt, de a klub és a szakember közös megegyezéssel vált meg egymástól.

A Hannover elöljárói szeretnék már a következő napokban megtalálni Slomka utódját.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

A Mönchengladbach megbüntette német válogatott játékosát az interneten keringő videója miatt

Német labdarúgás
2025.07.02. 17:13

Október végén vagy november elején rendezik a Bayern München–Bayer Leverkusen rangadót

Német labdarúgás
2025.06.27. 14:22

Bundesliga: Bayern München–RB Leipzig rangadóval indul a bajnokság

Német labdarúgás
2025.06.26. 09:29

Eldőlt, ki váltja Lőw Zsoltot a lipcsei kispadon – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.24. 13:12

Wirtzről lemaradt, így a Liverpool két sztárját szeretné a Bayern München

Német labdarúgás
2025.06.22. 16:10

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
2025.06.20. 20:10

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40
Ezek is érdekelhetik