Schalke: a Hamburgból kitett válogatott balhátvéd érkezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.28. 13:47
A Szalai Ádámot is foglalkoztató Schalkéban folytathatja a pályafutását Dennis Aogo, a Hamburg 12-szeres német válogatott balhátvédje. Horst Heldt, a gelsenkircheni klub sportigazgatója elmondta, hogy a 27 esztendős védő szerdán esik át az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálaton, amelyet követően aláírja egyéves kölcsönszerződését a „királykékekhez”, akik opciós jogot is szereztek a végleges megszerzésére.

Aogo azok után lett nemkívánatos személy a Hamburg háza táján, hogy a Hoffenheim ellen, hazai pályán 5–1-re elveszített bajnokit követően kapott kétnapos szabadságot arra használta fel, hogy Palma de Mallorcára utazzon szórakozni.kétnapos szabadságot arra használta fel, hogy Palma de Mallorcára utazzon szórakozni.

Horst Heldt, a Schalke sportigazgatója kijelentette, hogy Aogo szerdán esik át az ilyenkor megszokott orvosi vizsgálatokon, csütörtökön pedig már részt vesz a Bajnokok Ligája főtábláján érdekelt együttes edzésén.

Az U21-es Európa-bajnok német védőre egyébként nagy szüksége van a gelsenkircheni klubnak, hiszen Sead Kolasinac sérülése és Christian Fuchs eltiltása miatt jelenleg nincsen bevethető balhátvédje.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09
Ezek is érdekelhetik