Bundesliga: új játékos a Schalkénál és a Hoffenheimnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.17. 20:49
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Schalke hivatalos honlapján jelentette be, hogy négyéves szerződést kötött a Köln középpályásával, Christian Clemensszel.

A 21 esztendős játékos átigazolási díját nem hozták nyilvánosságra a felek, az azonban biztos, hogy Clemens a 11-es számú mezben futballozik majd a gelsenkircheni csapatnál.

Az élvonalbeli tagságot osztályozó árán megőrző Hoffenheim eközben bejelentette Tarik Elyounoussi szerződtetését. A 25 esztendős támadó a Rosenborgot hagyta el a németek kedvéért, akik 2017-ig szóló szerződést kötöttek a marokkói születésű csatárral.

Az élvonalba feljutott Braunschweig bejelentette Raffael Korte eladását. A 22 esztendős csatár a harmadosztályú Saarbrückenben folytatja a pályafutását.

A nemzetközi kupaküzdelmekbe az Európa-liga utolsó selejtezőkörében bekapcsolódó Eintracht Frankfurt élénken érdeklődik a Sparta Praha kétszeres cseh válogatott támadója, Václav Kadlec iránt. A 21 esztendős játékost 2014-ig köti a szerződése a prágaikhoz, sorsa még ezen a héten eldőlhet.

Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
11 órája

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Nem kapnak jegyet a nápolyi BL-meccsre a Frankfurt szurkolói

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 17:52

Schäfer visszatért, Burke mesterhármasával nyert az Union Berlin Frankfurtban

Német labdarúgás
2025.09.21. 17:33

Húsz éve rajtolt a Barcelona idegenbeli győzelemmel a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 13:35

Nem sikerült szépen a BL-visszatérés, Sallai Rolandék csúnya vereségbe szaladtak bele Németországban

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 23:02

Sallai Roland nyolc év után ismét a BL-ben futballozhat

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 11:14

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23
Ezek is érdekelhetik