Dortmund: Remélem, Hummels nem igazol el - Reus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.05. 13:35
Marco Reus, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund középpályása bízik benne, hogy sem Mats Hummels, sem bármely másik csapattársa nem hagyja el a nyáron a Bajnokok Ligája döntőjében is érdekelt együttest.

A dortmundiak már korábban bejelentették, hogy Mario Götzét a nyáron 37 millió euróért elengedik a Bayern Münchenhez, ám Reus reméli, többen már nem távoznak a társai közül.

„Remélem, hogy többen nem távoznak. Sem Hummels, sem senki más. Mi egy nagy család vagyunk, és mindannyiunkat szerződés köt a klubhoz. Nagyon jó a hangulat az öltözőben, jól érezzünk magunkat a városban és a csapatnál is” – mondta Reus, aki ezt követően részletesen is beszélt a Barcelona által csábított Mats Hummelsről.

„Az elkövetkező években világklasszis futballistává fogja kinőni magát, de az életkora ellenére már most is jelentős tapasztalata van. Jól lát a pályán, a hátvédsorból elindulva pedig nagyszerűen lép be a támadásokba, sőt a rögzített játékhelyzeteknél az ellenfél kapuja előtt is veszélyes. Ez utóbbi tulajdonság teszi őt teljes játékossá” – dicsérte a német válogatott védőt Reus.

Legfrissebb hírek

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55

Együttműködés a Borussia Dortmunddal: Kelen-BVB néven folytatja a fővárosi klub

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:43

Jobe Bellingham tényleg ennyire jó? „Lampardra emlékeztet engem”

Klub-vb
2025.06.22. 17:28

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
2025.06.21. 20:01

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40
Ezek is érdekelhetik