Német Kupa: Hajnal nélkül jutott döntőbe a Stuttgart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.17. 22:26
A labdarúgó Német Kupa elődöntőjében a Hajnal Tamást végig a kispadon tartó VfB Stuttgart hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott a Freiburg ellen, így bejutott a június 1-jei döntőbe, ahol a Wolfsburgot búcsúztató Bayern München lesz az ellenfele.

A mérkőzés a Stuttgart számára kezdődött jobban, hiszen a 9. percben Ibrahima Traoré lógott meg a bal oldalon, középre tett labdáját pedig Arthur Boka passzolta a vendégek kapujába, 1–0.Arthur Boka passzolta a vendégek kapujába, 1–0.

Öt perccel később azonban érkezett a válasz. Max Kruse szöktette a lendületből érkező Jan Rosenthalt, aki megnyerte a versenyfutást Bokával szemben, majd a kimozduló Sven Ulreich mellett laposan a jobb alsó sarokba passzolt, 1–1.

A Stuttgartot ugyanakkor nem fogta meg a Freiburg egyenlítő gólja, és a 29. percben, némi szerencsével ismét megszerezte a vezetést. Christian Molinaro adott be a bal oldalról, Martin Harnik pedig nyolc méterről a lécre fejelte a labdát, amely centiméterekkel a gólvonal mögött pattant le, 2–1.

A hátralévő bő hatvan percben már nem született újabb találat – bár a svábok előtt több lehetőség is kínálkozott erre –, így a Stuttgart lesz a Bayern München ellenfele a Német Kupa június 1-jén megrendezendő döntőjében.

NÉMET KUPA
ELŐDÖNTŐ
Stuttgart–Freiburg 2–1
(Boka 9., Harnik 29., ill. Rosenthal 14.)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Bayern München–Wolfsburg 6–1 (Mandzukic 17., Robben 35., Shaqiri 51., Gomez 80., 83., 86., ill. Diego 45.)

Legfrissebb hírek

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
6 órája

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03
Ezek is érdekelhetik