Bayern: 99 százalék, hogy Guardiola érkezik - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.01.16. 16:15
Futótűzként terjed a Sky Italia híre, mely szerint Pep Guardiola a Bayern Münchennél folytatja pályafutását, és a következő idénytől a bajor kirakatcsapatot irányítja.

A Sky Italia meg nem nevezett forrásaira hivatkozva közli, 99 százalékos bizonyossággal állítható, hogy a Barcelona korábbi sikeredzője angol ajánlatokat kikosarazva a Bayernt választotta következő csapatául, azaz a katalán szakember követi a nyáron a lejáró szerződésű Jupp Heynckest Münchenben.

„Sosem kommentáltunk pletykákat – jöjjenek azok Olaszországból vagy Angliából –, és ma sem szakítunk ezzel a rendszerrel” – hangsúlyozta kedden Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság első embere, így általa sem lehet többet tudni a Bayern–Guardiola-szál igazságáról, ugyanakkor nem sokkal az olaszországi hír napvilágra kerülése után a Bild is megerősítette Guardiola érkezését.

A Bayern München ügyeiben rendszerint rendkívül jól értesült német bulvárlap szerint az edző 2016-ig ír alá a bajorokhoz.

Legfrissebb hírek

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
19 órája

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14
Ezek is érdekelhetik