Düsseldorf: kitiltották a 11-es pontot ellopó szurkolót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.11. 16:18
A Fortuna Düsseldorf kitiltotta a stadionjából és pénzbüntetéssel sújtotta azt a szurkolóját, aki májusban, az osztályozó mérkőzés során ellopta a tizenegyespontot a labdarúgócsapat arénájából.

A Fortuna Düsseldorf a párharc visszavágóján 2–2-es döntetlent ért el a Hertha BSC ellen, így 4–3-as összesítéssel – 15 év szünetet követően – kiharcolta a feljutást az élvonalba. A meccs azonban kaotikus körülmények között ért véget: a hazai drukkerek már a játékidő végének hittek egy bírói sípszót, és elözönlötték a pályát, miközben még két perc hátravolt a meccsből. A rend mintegy 20-25 perc után állt csak helyre, a csapatok ekkor tudták lejátszani a fennmaradó időt. A videofelvételek tanúsága szerint a tumultus közepette egy rajongó kiásta a tizenegyespontot a gyepből, és diadalittasan távozott vele.

A klub kedden közölte, hogy peren kívül egyezségre jutott a szurkolóval, bár a jótékony célra szánt bírság mértékét nem hozta nyilvánosságra.


A klub kedden közölte, hogy peren kívül egyezségre jutott a szurkolóval, bár a jótékony célra szánt bírság mértékét nem hozta nyilvánosságra.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38
Ezek is érdekelhetik