Bayern: Sammer nem zárja ki a téli bevásárlást

Vágólapra másolva!
2012.12.06. 15:10
Matthias Sammer, a Bayern München általános igazgatója szerint nem zárhatja ki a klub a januári bevásárlást az idény végéig kidőlő Holger Badstuber pótlására. Az elöljáró annak ellenére körülnézne a piacon, hogy Karl-Heinz Rummenigge vezérigazgató és Jupp Henckes vezetőedző is azt mondta, elég bő a keret ahhoz, hogy házon belül megoldják a válogatott védő pótlását.

Rummenigge és Heynckes egybehangzóan rámutatott, hogy Dante, Jérome Boateng, Daniel Van Buyten, Javi Martínez, Anatolij Timoscsuk és Luiz Gustavo elég ahhoz, hogy lefedje a pozíciót Badstuber nélkül, Sammer szerint viszont érdemes alaposan megvizsgálni a versenynaptárat, és „szükség esetén cselekedni kell”.

„Nem zárhatjuk ki ennyire határozottan az átigazolást. A trófeákat az idény második felében osztják, fel kell készülnünk a szélsőséges esetekre is” – mondta Sammer.

A Bayern BATE elleni szerdai BL-meccsén kiállították Boatenget, aki a nyolcaddöntő első vagy mindkét meccsét kihagyni kényszerül eltiltás miatt. Vélhetően a sorsolás is befolyásolhatja, bevásárol-e a Bayern, ha a Real Madrid lesz az ellenfél, feltehetően szükség lesz klasszis védőre.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
7 perce

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
Tegnap, 13:07

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30
Ezek is érdekelhetik