– Ennyire elfoglalt?
– Többet szaladgálok, mint egykoron a pályán... – adta meg a beszélgetés alaphangját a Nemzeti Sportnak válaszolva Dárdai Pál. – A minap döbbentem rá, hogy játékosként jóformán nem is kellett dolgoznom. Két, két és fél órát edzettem, olykor különböző rendezvényeken képviseltem a klubot, a hét végén meccset játszottam, aztán ennyi. Meg sem kottyant. Bezzeg ami az elmúlt hetekben zajlik körülöttem... Augusztus óta a Hertha akadémiájának vagyok a koordinátora, az U8-as együttestől kezdve az U17-esig mindenért felelek. Ha ez nem lenne elég, saját csapatom is van, az U13-as korosztály tartozik hozzám. Folyamatosan úton vagyok, egyik megbeszélés követi a másikat, bármi gond adódik, nekem kell megoldanom. A múlt héten két szülői értekezletet is tartottam. Úgyhogy fél nyolc előtt tényleg nem érek haza.
– Legalább élvezi a munkát?
– Ma már igen. Az első két-három hétben rendbe kellett raknom néhány dolgot. Kitűztem egy irányt, és bár egy-két kemény harcot meg kellett vívnom ahhoz, hogy mindenki arra induljon el, amerre kell, a csatát végül megnyertem. Még az is előfordult, hogy a feletteseimmel folytatott vita után azt mondták: Pál, igazad van! Olykor úgy érzem, Hans-Peter Jakob, a Hertha-akadémia igazgatója tesztel. A kívánságára kerültem ide a nyáron, ő győzködött azzal, hogy meglátom, milyen jót tesz nekem ez a meló. Az hamar kiderült, hogy konfliktusokkal is jár, ám a képlet egyszerű, vagy képes vagyok ezeket kezelni, vagy nem. Ha igen – márpedig eddig úgy tűnik, hogy igen –, lehet jövőm vezetőként is.
– A futball, a játék nem hiányzik?
– Talán azért nem, mert nap mint nap a pályán vagyok. Ahogy felállok az íróasztaltól, rohanok edzést tartani, az a másfél óra felüdülést jelent. Megesik, hogy az öltözőbe is bemegyek, elbohóckodom a gyerekekkel. Az elején, amíg át nem áll az agyuk a suliról a focira, nem is árt velük bolondozni kicsit, mert a gyepen már vasfegyelemnek kell lennie.
– Hogyan szólítják a srácok?
– Az elején megmondtam, úgy hívnak, ahogy akarnak. A „Herr Dárdai” ellen ugyanúgy nincs kifogásom, mint a „Pál” vagy a „Trainer” ellen, amiként az sem izgat, ha magáznak, ha netán tegeznek – a tisztelet nem ezen múlik. A pályán meg úgyis az van, amit én mondok. Nem mintha bármi galiba lenne ezen a téren, szófogadóak a német gyerekek.
– És a három ifjú Dárdai?
– Velük sincs probléma. Bence most töltötte be a hetet, de már az U8-as gárda tagja, Marci az U11-esben, Palkó az U14-esben szerepel. Hála Istennek, jól megy mindhármuknak, csodás géneket örököltek az édesanyjuktól… Igaz, a hét végén támadt némi zűr Bencével. Történt, hogy a nála két fejjel magasabb védő addig rugdosta, amíg fel nem ment nála a pumpa. Mivel a labda éppen a másik térfélen pattogott, rajtam kívül senki sem látta az esetet: Bence előbb jobbra, majd balra pillantott, és amikor úgy hitte, hogy senki sem figyeli, jókorát rúgott ellenfelébe. Noha gólokat szerzett és jól játszott, leszidtam a végén, mert egy Dárdai nem csinálhat ilyet, Hertha-mezben pedig végképp nem! Amúgy már most olyan dumája van, mint a profiknak. A múltkor kikaptak, utána érdeklődtem a részletekről, mire közölte, hogy apa, hagyjuk a múltat, mindjárt itt a következő meccs, koncentráljunk arra. Majd' leestem a székről... Akkor is, amikor Palkó – szintén egy vereség után – azzal jött, hogy mennyire hajtott, sőt még becsúszva is szerelt, mire a szendvicsét majszoló Marci csak annyit mondott: „Palkó, te ne csúszkáljál, rúgd be inkább a helyzeteidet, és akkor te leszel a sztár...”
– Az lehet?
– Rajta múlik. Azt mindenesetre nagyon becsülöm benne, hogy amikor azt kérdezem tőle, mi akar lenni, rávágja, hogy magyar válogatott.
MIT SZÓL DÁRDAI A HOLLANDOKTÓL ELSZENVEDETT VERESÉGHEZ? MELYIK CSAPAT AKARTA HAZAHOZNI A KÖZÉPPÁLYÁST? SZERETNE-E EGYSZER SZÖVETSÉGI KAPITÁNY LENNI? VÁLASZOK A TELJES INTERJÚBAN, A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!