Werder Bremen: várják az ajánlatokat Mesut Özilért

Vágólapra másolva!
2010.07.18. 14:37
Miután Mesut Özil a Werder Bremen feltételei szerint nem akarja meghosszabbítani szerződését a német labdarúgócsapattal, az egyesület várja a mammutklubok érdeklődését a világbajnoki bronzérmes középpályás iránt.
„Készek vagyunk meghallgatni az ajánlatokat a következő néhány hétben egészen az átigazolási határidő végéig. Nem változtathatjuk meg a játékos-politikánkat egy labdarúgó miatt, mert nem tehetjük meg. Ha konkrét érdeklődés érkezik, lehetőséget biztosítunk arra, hogy Mesut és tanácsadói is tárgyalásokba bocsátkozzanak, így el tudja dönteni, hogy mit szeretne” – nyilatkozta Klaus Allofs, a bérmai csapat sportigazgatója. Özil szerződése egy év múlva jár le, így ha a Werder pénzt szeretne látni az irányító távozása után, még a nyáron eladhatja. Az érdeklődők között emlegetik az Arsenal, a Manchester United és a Barcelona mellett a Real Madridot, sőt José Mourinho állítólag már a napokban szeretne beszélni a török felmenőkkel bíró német játékossal.
Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik